Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Besegít a MOL a költségvetésnek?

A számítások szerint mintegy 230 milliárd forintot fizet a MOL Nyrt. azért a csaknem 11 millió darab törzsrészvényért, amelyet most vásárolt meg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságtól (ÁPV Rt.). Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az InfoRádióban azt mondta: az állam "burkoltan" csökkentheti a költségvetési hiányt a bevétellel.

A vételi opciós jogról 2005. december 1-jén kötött megállapodást a cég és az állami részvénytársaság.

A vételi ár a május 8-át megelőző 90 tőzsdei kereskedési nap forgalommal súlyozott átlagára.

A részvények átlagárfolyama nagyjából 22 ezer forint, ez azt jelenti, hogy mintegy 230 milliárd forint az ügylet értéke - mondta Suppan Gergely.

Az elemző szerint a MOL azért nem élt korábban opciós jogával, mert a vásárlás előtt csökkentenie kellett a tulajdonában lévő saját részvények számát.

Ez megtörtént, a cég 8,2 százaléknyi részvényt adott el BNP Paribal Banknak, 5,5 százalékot pedig egy nagy offshore cégnek - tette hozzá.

Suppan Gergely emlékeztetett arra, hogy az állam és a MOL között tavaly decemberben létrejött szerződés szerint az olaj- és gázipari cég 2015 végéig nem adhatja el a részvénycsomagot stratégiai befektetőnek, de pénzügyi befektető megveheti az értékpapírokat.

A privatizációs bevétel közvetlenül a költségvetés egyenlegének javítására nem fordítható, az ilyen forrásból érkező pénzből elsődlegesen az államadósságot kell csökkenteni - mondta a szakértő.

Bizonyos trükközéssel egyes állami kötelezettségvállalásokat át lehet vállalni ebből a pénzből. Elképzelhető, hogy egyes autópálya-kötvények refinanszírozására fordítja az állam a pénzt, és ezzel burkoltan javíthatja a költségvetés helyzetét - vélekedett Suppan Gergely.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már az urnáknál is megkezdődött az országgyűlési választás: az amerikai kontinensen már voksolnak, és folyamatosan jönnek a levélszavazatok

Már az urnáknál is megkezdődött az országgyűlési választás: az amerikai kontinensen már voksolnak, és folyamatosan jönnek a levélszavazatok

Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein a magyarországi országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt. Folyamatosan érkeznek a levélszavazatok is, szombat délelőtti adat szerint a jogosultak több mint fele, 254 ezer szavazó már elküldte voksát.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×