Infostart.hu
eur:
378.04
usd:
323.8
bux:
127231.85
2026. április 9. csütörtök Erhard

Busztender: háromból kettőt megsemmisítettek

A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisített két buszvásárlási tendert, amelyek révén a Volán-társaságok jutottak volna új járművekhez. A harmadik, csuklós buszok beszerzésére vonatkozó felhívásra érkezett ajánlatok értékelése egyelőre folyik.

Az ÁPV Rt. igazgatósága - egy kormányhatározat alapján - még tavaly októberben döntött úgy, hogy összesen 10 milliárd forint tőkeemelést hajt végre 23 Volán-társaságnál.

Az állami vagyonkezelő ebből az összegből 9 milliárdot kívánt új járművek vásárlására fordítani, míg a fennmaradó 1 milliárdból felújításokat terveztek.

Az összesített közbeszerzési eljárás lebonyolítását az ÁPV Rt. 100 százalékos tulajdonában lévő Autóbusz Invest Kft-re bízták. 2006. január 4-én meg is jelent a közbeszerzési felhívás, amely három kategóriában (csuklós, 12 méter, illetve 13 és fél méter hosszú) összesen 219 busz leszállítására vonatkozott.

Két társaság is kifogást emelt

A csuklós buszok vásárlását célzó tender kivételével azonban a felhívásokat két járműgyártó cég - a Scania Hungária Kft. és a Közép-Európai Busz Holding Kft. - is megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, kérve a kiírás megsemmisítését.

Héj Demeter, a Scania Hungária Kft. autóbusz üzletágának vezetője szerint a műszaki előírások, például az előírt padlószintek és az autóbuszok hosszúsága, indokolatlanul szűkítették a lehetséges ajánlattevők körét.

"Nem értünk egyet a döntőbizottsággal"

Az InfoRádió megkereste a pályázatot lebonyolító Autóbusz Invest Kft. ügyvezető igazgatóját, aki szerint komoly verseny alakult ki a pályázók között, hiszen a felhívásra összesen 12 cég jelentkezett.

Albert János hozzátette: nem értenek egyet a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatával, amely kimondja: az ajánlatkérő olyan műszaki feltételeket és kritériumokat szabott meg, amely szűkítette a lehetséges pályázók körét.

A kritériumokat a Volán-társaságok igényei alapján állapították meg, emellett pedig kiemelt szempont volt a korszerű és környezetkímélő autóbuszok beszerzése.

Az Autóbusz Invest Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: valószínűleg fellebbeznek a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata ellen. Emellett áttekintik a döntőbizottság által tett technikai jellegű észrevételeket annak érdekében, hogy a következő pályázatok már minden követelménynek megfeleljenek.

Az utasok járnak a legrosszabbul


Bármi is legyen a közbeszerzési eljárás végkimenetele, tény, hogy akár további kifogások is várhatók a járműgyártó cégek részéről, hiszen mindenki szeretne részt venni az idei év teljes buszpiacát meghatározó pályázaton.

A busztender megsemmisítése miatt ugyanakkor egyelőre az utasok járnak a legrosszabbul, hiszen hónapokat is csúszhat az új buszok üzembe helyezése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a vasárnapi országgyűlési választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába, hogy beszámoljon a hétközi kormányülés friss döntéseiről. Jelentős érdeklődés övezte Magyar Péter Patriótán megjelent friss hangfelvételét, de már a választások utáni helyzetről is hangzottak el újságírói kérdések. Kiderült, a kormány hozzányúlt a stratégiai kőolajkészlethez, és az is, hányan töltötték ki a nemzeti petíciót eddig.

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt mondta az InfoRádióban Csizmazia Gábor Amerika-szakértő.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×