Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Magyar Telekom 2005: enyhe csalódás

Megduplázta éves nyereségét a Magyar Telekom, ám az utolsó negyedéves eredmény kissé elmaradt az elemzői várakozásoktól, így nem várható nagy elmozdulás a részvény árfolyamában.

A társaság 90,474 milliárd forintos éves eredménye több mint kétszerese a 2004-es 43,327 milliárd forintnak. Az eredmény javulását a cég a személyi költségek csökkentésével, a hatékonyság javulásával és az alacsonyabb értékcsökkenéssel magyarázta.

A társaság árbevétele 3,2 százalékkal 620,697 milliárd forintra nőtt és Straub Elek elnök-vezérigazgató hasonló növekedésre számít idén és jövőre is.

A vezetékes szegmens árbevételei kis mértékben, 0,9 százalékkal 331,1 milliárd forintra csökkent, mert a széles sávú ADSL bevételek csak részben ellensúlyozták a vezetékes előfizetők számának és a kimenő forgalomnak a visszaesését.

A vezetékes vonalak száma tavaly 5,1 százalékkal 2,753 millióra csökkent, az ADSL vonalak száma viszont közel 60 százalékkal 329 ezerre nőtt. A létszámcsökkentéssel viszont 34 százalékkal, 489-re javult az egy alkalmazottra jutó vezetékes vonalak száma.

A nemzetközi vezetékes szolgáltatások árbevétele 23,6 százalékkal 55,85 milliárd forintra nőtt.

A mobil szegmens bevételei 8,4 százalékkal 289,6 milliárd forintra nőttek a beszédcélú és az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételeknek köszönhetően.
A T-Mobile előfizetőinek száma 4 százalékkal emelkedett, s elérte a 4,193 milliót, beleértve a 2005. december 31-én meglévő 2,870 millió kártyás előfizetőt is.

Straub Elek az éves beszámolóban azt írta, hogy a vezetékes és a mobil szegmens összeolvadása, a befektetések és az egységes digitális rádiótávközlési rendszerben (EDR) való részvétel várhatóan csak 2007-től hoz érzékelhető pozitív változást a csoport nyereségességében.

A vállalat erre az évre a 2005-ben elért EBITDA szint fenntartását tűzte ki célul, 2007-ben viszont már növelni kívánja az EBITDA forintértékét. További cél, hogy 2006-ban a tárgyi eszközök és az immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg bevételekhez viszonyított aránya 15 százalék alatt legyen, nem számítva az EDR-rel kapcsolatos mintegy 20-22 milliárd forintos befektetést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×