Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A kormány szerint tartható az euró 2010-es bevezetése

Budapest továbbra is 2010-re tervezi az euró bevezetését - mondta a gazdasági és közlekedési miniszter.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a müncheni Süddeutsche Zeitung című napilapnak úgy nyilatkozott: a deficit várhatóan már az idén 4,7 százalékra csökken, és az ország 2008-ra teljesíteni tudja majd az euróövezethez való csatlakozáshoz szükséges maastrichti feltételeket.

A miniszter a német lapnak adott interjúban elképzelhetőnek tartotta, hogy az idén egy százalékkal bővül a gazdasági növekedés jelenlegi 4 százalékos mértéke.

A tárca vezetője hangsúlyozta: az Európai Unió versenyképességének szempontjából elengedhetetlen a 2004-ben csatlakozott országok gazdasági teljesítménye.

Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×