Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Az ÁAK 1,942 milliárd eurós kötvényt bocsát ki

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 1,942 milliárd euró (mintegy 500 milliárd forint) értékű kötvényt bocsát ki várhatóan ez év március végéig, amiből 214 kilométer hosszú gyorsforgalmi út és két Duna-híd valósulhat meg - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vagyongazdálkodási főosztályának vezetője.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén a főosztályvezető elmondta: a kibocsátás feltétele, hogy a Magyar Állam és az ÁAK Zrt. között létrejöjjön a 75 évre szóló úgynevezett programút szolgáltatási szerződés.

Ennek alapján a 317/2005-ös kormányrendeletben felsorolt gyorsforgalmi útszakaszok, azaz programutak magántőke bevonásával, piaci forrásból finanszírozni kívánt közbeszerzésére, megtervezésére, finanszírozására, megépítésére, felújítására, üzemeltetésére, fenntartására, és hasznosítására vonatkozó jog az ÁAK Zrt.-t illeti meg.

A gazdasági bizottság 15 kormánypárti és 12 ellenzéki szavazat mellett általános vitára bocsátotta azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely felhatalmazást ad a gazdasági és közlekedési miniszternek a programút szerződés megkötéséhez.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×