Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Tavaly 503 milliárd forint ment el reklámra

Tavaly 502,68 milliárd forintot költöttek Magyarországon reklámra, 14 százalékkal többet, mint 2004-ben, közölte a TNS Media Intelligence.

A listaáron számolt ráfordítások toplistáját az Unilever vezeti, amely 9 százalékos éves növekedéssel 16,24 milliárd forintot költött reklámra.

A második helyezett Procter and Gamble 14,7 milliárd forintos reklámköltése 41 százalékkal volt több, mint 2004-ben. A Magyar Telekom pedig egy év alatt 25 százalékkal, 12,96 milliárd forintra növelte a reklámráfordításait, amivel a harmadik helyre került.

Az internetes reklámpiacot a TNS Media Intelligence 5,7 milliárd forintra becsüli a piaci szereplők jelentései alapján, és ennek mintegy 40 százaléka a bankok hirdetéseihez köthető. Ennek ellenére ennek a listának az élén három Magyar Telekom-cég áll, a T-Com, a T-Mobile és a T-Online összesen 665 millió forint költéssel.

Az összes reklámköltésből a legnagyobb arányban, 10 százalékban a távközlési reklámok részesedtek, igaz éves szinten a legkisebb arányban, mindössze 9 százalékkal nőttek.

A gépjárműreklámok aránya 8 százalékot tett ki az összes reklámköltésből, és a listaáron 39,06 milliárd forint 24 százalékkal volt több mint egy évvel korábban.

Éves összehasonlításban a gyógyhatású készítmények és recept nélküli gyógyszertermékek, valamint a pénzintézetek reklámköltései növekedtek a legnagyobb mértékben: 52 százalékkal, illetve 55 százalékkal. Az előbbi értéke elérte a 34,66 milliárd forintot, a bankoké pedig 31,48 milliárd forint volt.

A bankok közül a nevet és arculatot váltó K+H, a CIB és az OTP megduplázta, illetve az Erste közel megháromszorozta reklámköltését.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×