Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Ezermilliárd forint alatt az államháztartási hiány

Az államháztartás 2005. évi helyi önkormányzatok nélküli pénzforgalmi hiánya 984,4 milliárd forint, a GDP 4,4 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium. Veres János tárvacezető szerint így 2005-ben minden makromutató jól, illetve a vártnál jobban teljesült. Az ellenzéki Fidesz szerint a kormány elvesztette a hitelét.

Az ESA-95 módon számított hiány nyugdíjkorrekció után nem haladja majd meg a GDP 6.1%-át - jelentette be a pénzügyminiszter. Ez megfelelne a PM korábbi előrjelzésének.

A hiány a prognózisnál mintegy 40 milliárd forinttal kisebb. Az eredeti törvényi előirányzat 1.022,6 milliárd forint volt.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a végleges eredményszemléletű mérleg elkészítése és lezárása még néhány hónapig eltart, de az államháztartás uniós módszer szerinti hiánya, figyelembe véve a nyugdíjreform miatti kiadásokat, nem haladja meg a GDP 6,1 százalékát, vagyis e téren is teljesül a hiánycél.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a reálkereset tavaly 5-6 százalékkal nőtt, a fizetési mérleg GDP arányos hiánya 8,2 százalék, a külső finanszírozási igény pedig a GDP 7,7 százaléka. Az export csaknem 10 százalékkal bővült, a beruházások 7-8 százalékkal nőttek 2005-ben.

Veres János szerint a Budapest Airport (BA) Rt. ekadásából befolyt 464 milliárd forintból 60 milliárd az ÁPV Rt.-hez, a fennmaradó 404 milliárd a folyó, egyszeri bevételek közé került.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×