Infostart.hu
eur:
354.4
usd:
309.87
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

A területalapú támogatások idei kifizetését ígéri az agrárminiszter

A területalapú agrártámogatások idei kiutalását ígérte a jogosult gazdának a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Gráf József közölte: az Európai Unió 2005-re 93,2 milliárd forintot folyósított egységes területalapú támogatásokra, ezt egészíti ki február végéig a magyar kormány további mintegy 70 milliárd forinttal.

Az agrártárca vezetője hangsúlyozta: Magyarország a területalapú juttatások kifizetését tekintve az első három tagállam között van, míg tavaly az utolsó helyen állt.

Gráf József közölte azt is, hogy az év végéig kifizetnek 44 milliárd forint agrár-környezetgazdálkodási és mintegy 3 milliárd forint erdősítési támogatást is.

A minisztérium számítása szerint 2004-re összesen hektáronként 33 ezer forintot kaptak a gazdák, míg 2005-re már 38-39 ezer forintra számíthatnak a költségvetési kiegészítéssel együtt.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×