Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
nyár zápor zivatar időjárás esernyő futó ember fák park
Nyitókép: Pixabay

Így jön az eső és a lehűlés – térképes előrejelzés a következő napokra

Kissé visszaesik a hőmérséklet csúcsértéke a jövő hét elején és a borult, felhős, szeles időben nő az eső, zápor esélye is. A hét második felében változóan felhős idő mellett már csak elszórtan lehet eső.

Hétfő délutánig a Tiszántúlon még derült lesz az ég, másutt azonban északnyugat felől magasszintű felhők vonulnak fel, majd meg is vastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

A várható időjárás hétfő délelőtt, délután és este:

Kedden északnyugat felől csökken a felhőzet, a Dunántúlon általában napos, gomolyfelhős idő várható, míg keleten erősen felhős vagy borult marad az ég. Szórványosan eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szelet nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. A minimum általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett részeken gyenge fagy előfordulhat. A csúcshőmérséklet jellemzően 10 és 17 fok között változhat, de főleg az Északi-középhegységben hűvösebb lehet az idő.

Szerdán általában erősen felhős idő valószínű, majd északkelet, észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. Éjszaka nagyobb területen, napközben már csak kevés helyen - főleg délnyugaton, délen - lehet eső, zápor. Az északkeleti, keleti szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum 1 és 6, a csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakulhat.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre lehet számítani, csapadék nem valószínű. Az északkeleti, keleti szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum mínusz 3 és plusz 6, a csúcshőmérséklet 11 és 16 fok között alakulhat.

Pénteken változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, de helyenként lehet záporeső. Az északkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Szombaton változóan felhős idő valószínű általában többórás napsütéssel, de helyenként előfordulhat zápor. A keleti, északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban mínusz 3 és plusz 6, délután 10 és 15 fok között alakul.

Vasárnap változóan felhős idő valószínű általában többórás napsütéssel, de helyenként zápor kialakulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×