Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.88
bux:
145082.39
2026. november 2. hétfő Achilles
A sarki fény vöröses-rózsaszínes fényben tündököl az éjszakai égbolton.
Nyitókép: Unsplash

Ha valaki sarki fényt szeretne látni idehaza, ez a március a legalkalmasabb hónap

Több időjárási és csillagászati tényező is közrejátszik abban, hogy még évekig nem lesz akkora esélyünk sarki fényeket megfigyelni, mint most.

Könnyen lehet, hogy jó pár évig nem láthatunk majd olyan látványos sarki fényt az éjjeli égbolton, mint amilyet 2026 márciusában – írja a Live Science cikke nyomán a 24.hu.

Ez két tényezőnek köszönhető: egyfelől az idén március 20-án magyar idő szerint 15:46-kor esedékes napéjegyenlőségnek, másfelől a naptevékenység helyzetének.

Azt, hogy pontosan melyik nap és mikor lehet sarki fény megjelenésére számítani, továbbra is csak találgatni lehet.

Mindenesetre az biztos, hogy a napéjegyenlőség – amely egyre rövidebb éjszakákat hoz az északi féltekén a júniusi nyári napfordulóig – előtti és utáni néhány hétben a sarki fény kialakulása sokkal valószínűbb.

A jelenségek közti összefüggésre Christopher Russell és Robert McPherron tudósok 1973-ban megjelent kutatása mutatott rá. Eszerint a tavaszi és őszi napéjegyenlőségek környékén mintegy megduplázódik a sarki fény aktivitásának esélye. Azt is állították, hogy az aurora borealis feltűnése márciusban és szeptemberben a legvalószínűbb, mivel a napszél dél felé ható mágneses mezői kioltják a Föld észak felé ható mágneses mezőjét, így a napszél könnyebben áramlik a mágneses erővonalak mentén.

Jelen esetben erre akkor kerülhet sor, amikor a Nap 11 éves ciklusának csúcsa a végéhez közeledik. Sőt, a NASA, a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) jelentése szerint központi égitestünk nagy valószínűséggel már 2024 októberében elérte a maximumát, de ezt évekig nem lehet biztosan megerősíteni.

Mivel a következő Napciklus várhatóan 2029 januárja és 2032 decembere között kezdődik, könnyen lehet, hogy pár évig nem látunk majd annyi sarki fényt, mint idén márciusban.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Leválthatják a zártkörű magántőkealapok kezelőit, átveszi az állam a takarékintegráció vagyonát

Leválthatják a zártkörű magántőkealapok kezelőit, átveszi az állam a takarékintegráció vagyonát

Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében. A módosítás értelmében a zártkörű befektetési alapok alapkezelője köteles átruházni az alap kezelését, amennyiben ezt a befektetési jegyek tulajdonosainak legalább 60 százaléka kifejezetten kezdeményezi. A törvénytervezet jogutód nélkül megszüntetné az Integrációs Szervezetet (IHKSZ), megszünteti a tagbankok közötti egyetemleges felelősséget, és a szervezet teljes (a korábbi években 140-150 milliárd forintra rúgó) vagyonát a Magyar Államra ruházza át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×