Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Szaharai homok nyomai egy autón az éjszakai eső után Nagykanizsán 2021. július 14-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Hőségből viharba: a szaharai por csak a kezdet

Pénteken napközben még hőség várható 32-37 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel, majd erős széllel hidegfront hoz csapadékot és lehűlést a nyár utolsó napjaira, vasárnap már csak 24-30 fok várható a legmelegebb órákban – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Pénteken a nap első felében a szaharai eredetű por szűrheti, míg a változó vastagságú felhőzet időnként zavarhatja a napsütést, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt a csapadék kialakulási esélye is és estig főként a Nyugat-Dunántúlon lehet helyenként záporra, zivatarra számítani. A délies szél ismét olykor megerősödhet, zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A maximum-hőmérséklet többnyire 32-37 fok között alakul.

Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, de eleinte keleten, illetve a Dunántúlon lehet kevesebb felhő, és több-kevesebb napsütés. Többfelé, akár több hullámban valószínű eső, zápor, zivatar. Kezdetben a déli, délnyugati, majd az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, olykor erős lökések, és zivatarok környezetében is előfordulhatnak erős, viharos lökések. A minimum többnyire 16-23 fok között valószínű, de keleten a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb lehet a hajnal. A csúcshőmérséklet általában 24-30 fok között, de a tartósan borult, csapadékos tájakon 24 fok alatt, a keleti határszélen 30 fok felett alakul.

Vasárnap a középső és keleti tájakon erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Nyugat-Dunántúlon viszont szakadozott lesz a felhőzet, ott többórás napsütés várható. Délután nyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet., de a Dunától keletre és a Dunántúl keleti felén több helyen várható eső, zápor, zivatar, a nap első felében nagyobb a csapadék esélye. Az északnyugati, nyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A minimum 15-20, a maximum-hőmérséklet 24-30 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk
Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×