Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
323.96
bux:
146257.36
2026. november 5. csütörtök Imre
Viharfelhők Sátoraljaújhelyről fotózva 2025. július 10-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem egy unalmas nyári napra virradtunk

A kedd este érkezett hidegfront mögött egy újabb hidegörvény húzódik fölénk, marad tehát a mozgalmas, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő, a hétvégén azonban már szárazabb, melegebb levegő alakítja időjárásunkat.

Szerda délelőtt északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, átmenetileg csökken is a felhőzet, majd kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk. A délnyugati, déli országrész a nap nagyobb részében felhős maradhat, ott eső, zápor is valószínű, míg északkeleten zivatarok is kialakulhatnak, sőt egy-egy heves zivatar sem kizárt. Estefelé nyugat, északnyugat felől újabb záporok, zivatarok érkezhetnek.

Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, néhol erős, zivatarok környezetében pedig viharos lökések is előfordulhatnak. A maximum-hőmérséklet többnyire 23, 28 fok között alakul, az Alföldön azonban 29, 30 fok is lehet, míg a tartósabban felhős, csapadékos délnyugati, déli tájakon ennél hűvösebb maradhat az idő.

Csütörtökön még a fölöttünk lévő hidegörvény alakítja majd az időjárás, ezért többfelé várható eső, zápor és zivatar az országban. A hőmérséklet általában 23 és 27 fok között alakul, de pénteken is a sok éves átlag alatt maradhat a hőmérséklet, viszont már kevesebb helyen fordulhat elő csapadék; elsősorban a nyugati és az északkeleti tájakon eredhet el az ég. Szombaton egyre szárazabb levegő érkezik, amivel párhúzamosan melegszik is majd az idő, és csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar. A csúcsértékek 28 fok fölött is alakulhatnak.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas esésben az AI-papírok

Hatalmas esésben az AI-papírok

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×