Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Időkép/Fonyód Várhegy Kilátó

Káprázatos látvánnyal indult a nap – videó

Az év első éjszakai világítófelhői látványos műsort adtak az északnyugati égbolton.

Júniussal nemcsak a nyár, hanem az éjszakai világító felhők (noctilucent clouds - NLC) szezonja is kezdetét veszi, és már rögtön az elején látványos felhőket figyelhettünk meg szerda hajnalban az északnyugati égbolton – írja az Időkép. Ehhez persze meglehetősen korán ki kellett pattani az ágyból, hiszen éjjeli 2 óra 50 perc körül vette kezdetét a műsor, ami 4 óra után ért véget.

Az időkép webkamerái azonban megörökítették a legszebb pillanatokat, ezek itt tekinthető meg.

Mint írják, az éjszakai világító felhők a Föld légkörének egyik legmagasabban elhelyezkedő felhőtípusai, mintegy 80–85 kilométer magasan, a mezoszféra alsó részében keletkeznek. Kialakulásukhoz rendkívül alacsony hőmérséklet szükséges, jellemzően mínusz 120 fok körüli, valamint vízgőz, amely mikroszkopikus méretű jégkristályokká fagyva visszaveri a Nap sugarait.

Ezek a felhők csak akkor láthatók a Földről, amikor a Nap már a horizont alatt tartózkodik, de még képes megvilágítani ezt a magassági réteget. Emiatt az NLC-k jellemzően naplemente után, napkelte előtt, az északi horizont közelében figyelhetők meg.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×