2025. május 4-12. között rendezte meg a MOHOSZ Tisza-tavi Kirendeltsége a III. International Wild Carp Challenge (IWCC) bojlis, nagypontyos, behúzós, nemzetközi horgászversenyt, ahová Csehországból, Szlovákiából, Romániából és Magyarország minden tájáról érkeztek versenyzők, hogy egy teljes héten át küzdjenek meg a Tisza-tó legnagyobb pontyaival. Összesen 55 csapat vett részt a megmérettetésen.
A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb horgászvize, melynek régi-új halgazdálkodási hasznosítója 2025-től ismét a MOHOSZ, amely kiemelt figyelmet fordított a közleménye szerint arra, hogy verseny közben is lehetséges legyen a szabadidős horgászat, valamint hogy rendeződjön a ponty fajlagos tilalmi mentesítésének kérdése is.
A megmérettetésen cél a lehető legnagyobb pontyok ideiglenes szákba terelése, az 5 legnagyobb összsúlya határozza meg a csapat eredményét. A mérlegeléshez minden halnak el kell érnie a minimum 10 kg-os súlyt. A korábbi évek tapasztalata alapján a Tisza-tavon a TOP5 kategóriát csak 20 kg feletti átlagsúlyú halakkal lehetett megnyerni, azonban idén ez már közel sem volt elegendő a dobogó első három fokára – olvasható a beszámolóban.
Mint írták, a végeredmény a szervezők és a versenyzők minden várakozását felülmúlta, ugyanis
a győztes csapat 118 kg feletti mérlegelt összsúlya egy ilyen versenyen világviszonylatban is kimagaslónak számít.
Ezen eredményen és a csapatszámon túl "természetesen" megdőlt a mezőny által fogott TOP5 kategóriás pontyok szám szerinti rekordja is.
- A nagyon szoros verseny abszolút győztese a Bait Bait Team összesen 118,04 kg fogással, a legnagyobb haluk 26,00 kg volt.
- Ezüstérmes lett a Mikbaits Garda Hungary csapata összesen 111,41 kg fogással, legnagyobb haluk 30,25 kg.
- A harmadik helyen a PD - Carpfishing - Hunter Team végzett összesen 109,83 kg fogással, a legnagyobb hal itt 24,60 kg volt.
Az IWCC legnagyobb pikkelyes pontya 30,25 kg, legnagyobb tükörpontya pedig 26,65 kg, mely egyben az új Tisza-tavi tükörponty-rekord is.





