Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash.com

Újabb front fenyeget a hétvégén

Többnyire napos, gomolyfelhős idő várható a hétvégén, majd vasárnap egy újabb front hoz elsősorban a keleti országrészben csapadékot. A hőmérséklet csúcsértéke továbbra is 14-18 Celsius-fok körül alakul, de hajnalban akár talajmenti fagy is lehet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken erőteljes felhőképződés várható, a gomolyok jobban össze is állhatnak, így a nap első felében még több, majd délután már kevesebb napsütés valószínű. Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég. Legfeljebb egy-egy helyen lehet kisebb eső, zápor. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet.

Szombatra virradóra csökken a felhőzet, napközben gomolyfelhő-képződésre lehet számítani általában többórás napsütés mellett, ugyanakkor a gomolyfelhők átmenetileg össze is állhatnak. Északkeleten néhol kialakulhat zápor, de inkább estétől nő a csapadék esélye. Az északnyugati, nyugati szél az északkeleti harmadban többfelé megélénkül. Hajnalban általában 2-8 fok várható, a derült, hidegre hajlamos északi, északkeleti részeken gyenge fagyra is lehet számítani, de talajmenti fagy másutt is előfordulhat az országban. Délután 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap észak, északkeletről dél felé összefüggő frontális felhő- és csapadéksáv vonulhat át, amely elsősorban a keleti országrészt érintheti, a Dunántúlon inkább lokális záporok lehetnek. Délután már többnyire gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű. Az északias szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 3 és 10 fok között várható, ennél hidegebb a derült délnyugati országrészben lehet, ahol helyenként fagypontig is lehűlhet a levegő. A maximum-hőmérséklet 12, 19 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×