Infostart.hu
eur:
380.95
usd:
323.04
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Facebook/Paris 2024

Újabb botrány van kibontakozóban az olimpia körül

Kísérteties hasonlóságot vélnek felfedezni a párizsi játékok hivatalos zenéje és egy jól ismert dallam között.

Ágyi poloskák, tiltakozó szakszervezetek és terrorfenyegetés – csak néhány a párizsi olimpiát körüllengő problémák közül. A játékok kapcsán most viszont egy újabb negatív hír futott be, ugyanis többen azzal a váddal álltak elő, hogy a hivatalos dalt a Jurassic Parkból plagizálták.

A hivatalos zenét, a „Parádé” című dalt múlt héten mutatták be, és az első hallgatás után sokan azonnal azt tették közzé a közösségi felületeken, hogy Victor Le Masne dallama feltűnően hasonlít John Williams 1993-as zenéjére. „Sokaknak volt az az érzésük, hogy már hallották ezt a dallamot, és úgy érezték, egyszerűen a Jurassic Park ikonikus zenéje ihlette a dalt” – írta a Ouest-France című lap.

„Fülbemászó, de vélhetően azért, mert a Jurassic Parkból lopták” – közölte valaki az X-en, míg mások már azzal viccelődtek, hogy milyen dinoszauruszokat milyen számokban lehetne megversenyeztetni az olimpián vagy éppen melyik lenne képes vinni a lángot.

Az olimpia szervezőinek hivatalos közlése szerint Victor Le Masne "lebilincselő zenei témát írt és komponált, finoman ötvözve a szimfonikus és az elektronikus hangzást, megtestesítve a 2024-es párizsi játékok dinamikus és egyetemes szellemiségét".

Le Masne nem reagált a vádakra, korábban viszont azt mondta, reméli, hogy "eredeti filmzenét tud létrehozni", amely "minden nemzedék emlékezetébe bevésődik".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Pluszban zárt Amerika

Pluszban zárt Amerika

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×