Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
309.31
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Sárkányhajózó gyerekek a nyári Erzsébet-táborok zárórendezvényén a fonyódligeti Erzsébet-táborban 2022. augusztus 25-én. A zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborban június 19. és augusztus 26. között 35 ezren vehettek részt, az összes Erzsébet-táborba nyáron mintegy 130 ezren jutottak el.
Nyitókép: Sárkányhajózó gyerekek Fonyódligeten. MTI/Bruzák Noémi

Visszatér a nyár, tudni azt is, mikor

A szerda csapadékos és kissé hűvös lesz, hétvégére azonban visszatér a nyár, de kánikulát nem hoz már.

Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így továbbra is többfelé várható zápor, zivatar, illetve eső is. Csütörtök napközben és a hét további részében viszont már szárazabb, a hétvégén néhány fokkal melegebb levegő áramlik fölénk.

Erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés, de emellett az ország nagyobb részén szerdán is több, a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon csak néhány óra napsütés valószínű.

Összességében több helyen várható zápor, zivatar, majd szerdán délutántól már egyre inkább az ország keleti felében valószínű csapadék.

Többfelé megélénkül a szél, iránya a Dunántúlon északi, másutt nyugati, délnyugati lesz. Az északnyugati tájakon erős széllökés is lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20, 28 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×