eur:
396.36
usd:
358.74
bux:
71881.09
2024. szeptember 11. szerda Teodóra

Kétarcú lesz az időjárás

Kezdetben gomolyfelhős, napos idő lesz a jellemző, néhol hózáporokkal, majd kedd estefelé egyre nedvesebb léghullámok érnek el minket észak felől.

Kedden a gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk, és elsősorban az Alföldön és a Dél-Dunántúlon alakulhat ki kisebb havazás, hózápor. Estefelé összeesnek a felhők, de kisvártatva észak felől vastagabb felhőtömbök érkeznek. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, az Észak-Alföldön, a Zemplén térségében, valamint az Alpokalján meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul.

Éjszaka észak felől vastagabb, de szakadozott felhőzet érkezik. Szerdán több napsütés a nyugati, délnyugati megyékben lehet. Estefelé kezd el határozottan csökkenni a felhőtakaró. Helyenként - nagyobb eséllyel északkeleten - számíthatunk gyenge vegyes halmazállapotú csapadékra, illetve délután a Duna tágabb környezetében alakulhat ki zápor, hózápor. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -1 fok között alakul, néhol ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között várható.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: Afrikában nő a migrációs kedv, Európa zárja a határait

Sayfo Omar: Afrikában nő a migrációs kedv, Európa zárja a határait

Az Arab Barométer legújabb felmérése szerint az észak-afrikai országok fiatal népességének 50-70 százaléka a kivándorlást tervezi – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője. Sayfo Omar szerint az illegális migráció elsődleges kiváltó oka ma már nem a háború, hanem a szegénység és a klímaváltozás.

Magyarics Tamás az elnökjelölti vitáról: Trump szokatlanul visszafogott volt, Harris végre megmutathatta magát

A mostani vita nem dönti el a Kamala Harris és Donald Trump közötti versenyt, bár az első kommentárok szerint a jelenlegi alelnök jobban szerepelt, mint riválisa – mondta az InfoRádióban az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora, aki szerint, ha lesz újabb vita, akkor ott majd kiegyensúlyozottabb lehet a műsorvezetés. A külpolitikai szakértő szerint Kamala Harrisnek nem volt vesztenivalója, és jól élt a lehetőséggel.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.11. szerda, 18:00
Bartal Tamás
a Magyar Közút Nonprofit Zrt igazgatósági elnöke, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára
Vasúti utópiát épít ki az EU, lefő a kávé az autópályáknak

Vasúti utópiát épít ki az EU, lefő a kávé az autópályáknak

Ha megvalósul Mario Draghi versenyképességi csomagja, teljesen átalakulhat az Európai Unió közlekedése, amelyben a gyorsított és nagy sebességű vasutak az egész kontinenst behálóznak, kihívót támasztva a légi közlekedésnek és jelentősen hatékonyabbá téve a teherszállítást. Az uniós reformterv a fejlesztések finanszírozását is átalakítaná, hogy akár 10 óra eljussunk Párizsból Varsóba. Mindez nemcsak az emberek kényelmén javítana, hanem hatalmas növekedési potenciállal kecsegteti az EU megfáradt gazdaságát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×