Telitalálatos szelvény nem volt.
Az ötösökre egyenként 433 180 forintot fizetnek, 35 ilyen szelvény volt. A négyesekre 7205 forintot, a hármasokra 1745 forintot fizetnek.
Telitalálatos szelvény nem volt.
Az ötösökre egyenként 433 180 forintot fizetnek, 35 ilyen szelvény volt. A négyesekre 7205 forintot, a hármasokra 1745 forintot fizetnek.

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.
Három egymást követő hónapban összesen 75 bázisponttal vágta az alapkamatot az MNB, szeptemberben azonban megtorpanhat a kamatcsökkentési sorozat.
Exit polls show damaging losses for Merz's centre-right CDU party in the state of Mecklenburg-Vorpommern and Berlin.