Infostart.hu
eur:
375.74
usd:
318.49
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Falba fúrt lyukon keresztül leskelődött egy balatoni szállásadó

Gyerekeket ábrázoló pornográf felvételeket is találtak nála.

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy 52 éves férfi ellen, aki 17 vendégét figyelte meg fürdőszoba-használat közben, amit rögzített is, valamint több adathordozóján gyerekeket ábrázoló pornográf tartalmú felvételeket tárolt – közölte az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2019-ben elhatározta, hogy az eredetileg más célra rendelt csőkamerákkal a balatoni apartmanházában szállást foglaló vendégeit fogja megfigyelni, miközben a fürdőszobában tartózkodnak. A férfi az apartmanokat összekötő szervízfolyosó és a fürdőszobák között lyukakat fúrt úgy, hogy a folyosóról a nyílásokba vezetett csőkamerákkal a toalettekre és a zuhanykabinokra lásson rá.

A vádlott 2019 áprilisa és júliusa közötti időben 17 sértettről készített felvételeket titokban, amikor a wc-t használták, betétet cseréltek, meztelenül zuhanyoztak, de volt olyan pár is, akiket szexuális tevékenység közben filmezett le.

A férfit végül két vendég buktatta le, akik észrevették, hogy a mosógépnek kihagyott helyen lyukak vannak a csempe fugájánál és a nyílásokban mozog egy optikai kamera.

A helyszínre érkező fonyódi rendőrök lefoglalták a vádlott valamennyi adathordozóját, amelyek vizsgálata során az eszközökön 400-nál több, tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.

Az ügyészség a vádlottal szemben – amennyiben előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekményeket beismeri – 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×