Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.71
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: bocusedorhungary.hu

Bocuse d`Or: a világdöntőbe jutott a magyar csapat

Norvégia nyerte a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjét, amelyen a Veres István séf vezette magyar csapat a kilencedik helyen végzett és bejutott a jövőre Lyonban rendezendő világdöntőre - tette közzé az eredményeket a Magyar Bocuse d'Or Akadémia a közösségi oldalán.

A versenyen a második helyen Dánia, a harmadikon Svédország végzett. Minden résztvevő nemzet delegálhatott egy tagot a zsűribe is: Magyarországról idén Széll Tamás, a 2016-os Bocuse d'Or Europe győztese, a 2017-es lyoni világdöntő 4. helyezettje vett részt a grémium munkájában.

A verseny magyarországi selejtezőjének döntőjét februárban tartották, így csak ekkor dőlt el, hogy Veres István képviselheti idén Magyarországot.

Az idei húsos téma a - magyartól különböző, márványosabb, zsírosabb húsú - észt fürj volt, ennek fel kellett használni a belsőségeit és hozzá fürjtojást is kellett tálalni. Ezt a fogást tálra kellett elkészíteni, a tányéron tálalt fogás kötelező alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa.

Idén is cél volt, hogy a magyar gasztronómia bizonyos jellegzetességei is megjelenjenek a versenyfogásokban, ezért próbáltak magyaros alapanyagokat is felhasználni.

Mivel Veres István erdélyi származású, ezért az erdélyi motívumok a tál, a menükártya és a box dizájnjában megjelentek.

Veres István csapatának Molnár Bence commis (segítő) és Volenter István coach a tagjai. Veres Tamás tapasztalt versenyző, a Michelin-csillagos Babel étteremből érkezett.

Húsz ország csapatai szokták megmérettetni magukat az európai kontinensdöntőn, ezúttal azonban négy versenyző visszalépett a világjárvány miatt. Idén a csütörtöki és pénteki napon is nyolc-nyolc nemzet versenyzett;

Európából ezúttal tíz csapat juthatott tovább a 2021-es lyoni világdöntőbe.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke az InfoRádiónak a verseny vége előtt elmondta: az első napot követően a papírforma kezd beigazolódni, hiszen nagyon erősek voltak a skandinávok, ahogyan a házigazda észtek is. A pénteki napon komolyabban számolni kell Norvégia, Franciaország, Finnország csapatával és természetesen a magyar egységgel – tette hozzá Hamvas Zoltán, aki még a verseny közben nyilatkozott az InfoRádiónak.

Az alapanyagokat illetően elmondta, ugyan a húsos téma alapját képező észt fürj nem egy kedvelt étel, sok ideje volt a csapatoknak a felkészülésre. A magyarok séfje, Veres István pedig a korábbi munkahelyén is állandóan étlapon tartotta. Ennek kell felhasználni a belsőseit, tálalva hozzá fürjtojásokat. A másik alapanyag az afrikai harcsa, ami a gasztronómiában nem tekinthető egy mindennapos halnak; a Bocuse d'Orokon jellemzőbb a jóval drágább, értékesebb nyelvhal, rombuszhal, így

ez a választás is komoly kihívás elé állíthatja a versenyzőket.

A világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjét a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nézők nélkül kellett megrendezni, de legalább nem veszik el a rengeteg felkészülés – ami az afrikai harcsa esetében legalább 32 egységnyi gyakorlást jelent – hiszen az eseményt májusban egyszer már elhalasztották – emlékeztettet Hamvas Zoltán. A másik alapanyag gyakorlására viszont valamivel valamivel kevesebb idő jutott, miután a nyáron vált ismerté.

Természetesen vannak elvárások a magyar csapattal szemben, tette hozzá a szakember, hiszen anélkül nincs értelme egy versenynek. Nyilvánvalóan minden induló, akár bevallja, akár nem, nyerni szeretne, ami 2016-ban Széll Tamás séf vezetésével már megadatott, így

a minimum, hogy Veres Andrásék magabiztosan kvalifikálják magukat a lyoni világdöntőre,

hiszen a kontinentális versenyek arra szolgálnak, hogy kialakuljon az a mezőny (Európából tíz csapat), amely majd 2021-ben méri össze erejét a döntőben – fogalmazott a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

Hamvas Zoltán korábban az M1 aktuális műsorában azt is közölte, idén is cél, hogy a magyar gasztronómia bizonyos jellegzetességei is megjelenjenek a versenyfogásokban, ezért próbálnak magyaros alapanyagokat is felhasználni. Mivel Veres István erdélyi származású, ezért az erdélyi motívumok a tál, a menükártya és a box dizájnjában megjelennek.

Veres István csapatának Molnár Bence commis (segítő) és Volenter István coach a tagjai, és minden résztvevő nemzet delegálhat egy tagot a zsűribe is: Magyarországról idén Széll Tamás vesz részt a grémium munkájában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×