Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pexels.com

Viszlát, hosszú nappalok – itt a csillagászati ősz

Elérkezett a nap, amire a nyár szerelmesei aligha vártak: a napéjegyenlőségnek köszönhetően kedden hivatalosan is átlépünk a csillagászati őszbe. Mától megállíthatatlanul rövidülnek a nappalok.

A napéjegyenlőség olyan csillagászati esemény, amelyben a földi Egyenlítő síkja áthalad a Nap középpontján. Ez évente kétszer fordul elő: március 21. és szeptember 23. körül. 2020-ban ma, szeptember 22-én magyar idő szerint 15 óra 31 perckor köszönt be a csillagászati ősz – hívja föl a figyelmet a Sokszínűvidék.

Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy ettől

megállíthatatlanul rövidülnek a nappalok, és egyre tovább lesz sötét.

Kedden a napkelte Magyarország keleti határainál 6 óra 21 perckor, Budapesten 6 óra 31 perckor, a nyugati országrészben 6 óra 41 perckor volt. A napnyugtát a keleti országrészben 18 óra 30 perckor, Budapesten 18 óra 41 perckor, nyugati határaink közelében pedig 18 óra 50 perckor figyelhetjük meg.

A portál érdekességként megjegyzi, hogy e napon ér véget az Északi-sarkon tartó állandó nappal és kezdődik a fél éves éjszaka, illetve a Déli-sarkon következik a fél éves nappal.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×