eur:
397.16
usd:
356.7
bux:
73896.18
2024. szeptember 30. hétfő Jeromos
Járókelők kelnek át a zebrán a VI. kerületi Bajcsy Zsilinszky úton. „Mindenki gyalogosnak születik” címen országos közlekedésbiztonsági kampány indult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kezdeményezésére.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

A közlekedés legvédtelenebb résztvevőire koncentrál a rendőrség

Magyarországon évente átlagosan 2500 gyalogost ütnek el, körülbelül 150-en bele is halnak. Idén eddig 35 gyalogos vesztette életét az utakon, közülük nyolcat kijelölt átkelőhelyen gázoltak el. A Zebra terv május 12-14. között rájuk, a közlekedés legvédtelenebb szereplőire hívja fel a figyelmet.

A KRESZ szabályai mindenkire, a gyalogosokra is vonatkoznak. Az őket érintő baleseteken belül vezető helyen áll az, hogy körültekintés nélkül lépnek az úttestre - hívja fel a figyelmet honlapján a rendőrség. Gyakori a tilos jelzésen, illetve a tiltott helyen áthaladás is. Különösen fontos tehát a körültekintés, ami nemcsak az autóvezetők, hanem a járókelők felelőssége is.

A közlekedés minden résztvevőjének figyelnie kell.

Gyalogosként

  • mielőtt az úttestre lép, nézzen körül, és győződjön meg róla, hogy biztonságosan át tud-e kelni
  • ne menjen át tilos jelzésen, illetve tiltott helyen, még akkor sem, ha Ön szerint biztonságos lenne
  • korlátozott látási viszonyok eseténlehetőség szerint viseljen fényvisszaverő vagy feltűnő színű ruhát
  • hiába van Önnek elsőbbsége, ha az autó vezetője nem tudja megadni
  • lakott területen kívül az út szélén, padkán gyalogláskor viseljen láthatósági mellényt!

Járművezetőként

fokozott figyelemmel és óvatossággal közelítse meg az olyan helyeket, ahol gyalogosok hirtelen megjelenésére lehet számítani (zebra, busz- vagy villamosmegálló, játszótér, óvoda, iskola környéke)!

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×