Infostart.hu
eur:
375.64
usd:
318.47
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pixabay

Melegrekord után durva lehűlés jön

Miután csütörtökön megdőlt a napi melegrekord a fővárosban, pénteken már érződik a tavaszi szeszély, jön a lehűlés.

Előzetes adatok alapján a fővárosban megdőlt a március 12-re vonatkozó vonatkozó legmagasabb hőmérséklet rekordja - írta a met.hu. A korábbi 20,5 fokot a délutáni újpesti mérés (21.3 fok) mintegy 8 tizeddel haladta meg az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.

Az évszakhoz képest enyhébb hőmérséklet még az éjjel is kitart: az előrejelzés szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 fok körül alakul. Csütörtök este még kevés fátyol- és gomolyfelhő várható, majd késő estétől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.

Pénteken napközben az OMSZ előrejelzése szerint erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet. Több alkalommal is kisebb eső, zápor valószínű, délutántól azonban megszűnik a csapadék. Az északnyugati, majd a nyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 fok körül alakul.

Az előrejelzés szerint az átvonult hidegfront után az átlagos köré hűl a hőmérséklet. Fokozatosan emelkedik a nyomás, egy anticiklon peremére kerülünk, ennek hatására gyengén felhős, napos idő valószínű. Számottevő csapadék nem várható a napokban. Ismét lassú, fokozatos melegedés kezdődik.

A pénteki borongós, csapadékos idő után a hétvégétől már a napsütésé a főszerep.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×