Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.05
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Ráczkevy-Deák Gabriella biológus magánszemélyek által Lyme-kór vizsgálatra beküldött kullancsot viszgál az Istenhegyi Géndiagnosztika Orvosi Centrum Kft. egyik laboratóriumában a centrum új épülete avatásának napján Budapesten 2014. április 28-án.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Eltűnhet a Lyme-kór az országból

A klímaváltozás hatására eltűnőben vannak a Lyme-kórt és az agyhártyagyulladást terjesztő kullancsok – mondta az InfoRádiónak a Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője. Lakos András emellett azt is kiemelte: a Lyme-kór egy jóindulatú betegség, könnyen gyógyítható.

Évente 1000-1500 Lyme-kóros beteget jelentenek be. A betegséget a Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője szerint értelmetlen regisztrálni, mivel ha ezt bejelentik, az nem hoz magával azonnali cselekvést, mint például egy járvány esetében, amikor védőoltásokat osztanak ki. Mint Lakos András elmondta: jóindulatú betegségről van szó, az esetek nagy részében a fertőzött magától meggyógyul, antibiotikummal pedig eredményesen kezelhető.

A szakember szerint Magyarországon nagyon sok rossz teszt van forgalomban, ezért évente mintegy ezer olyan emberrel találkoznak, akik nem Lyme-kórosok, de van pozitív tesztjük. Lakos András a betegség valós tüneteiről is beszélt. A leggyakoribb a Lyme-folt, melyet vándorló bőrpírnak is neveznek, mivel szélének kiterjedése növekszik. A gyanú akkor lehet helytálló, ha a kullancscsípés után 5 centiméteres folt alakul ki, ami legalább 5 napig fennmarad.

Az ambulancia vezetője kiemelte: ennek ellenére rengeteg gyermeket kezelnek szúnyogcsípések miatt, mert elterjedt, hogy a Lyme-kór kokárdaszerű elváltozást okoz, de a kis méretűek nem utalnak a betegségre.

A betegség várhatóan visszaszorul a régióban, az ezt terjesztő kullancsokkal együtt

– véli az ambulancia vezetője. Ezek a rovarok ugyanis nem bírják a meleget és a száraz éghajlatot. „Nem holnap fog eltűnni természetesen” – tette hozzá.

Ugyanígy egyre kevesebb a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladásos eset, a 90-es évek közepén még évi 300 ilyet regisztráltak, két évvel ezelőtt viszont csak 16-ot. Ez viszont sokkal veszélyesebb, mint a Lyme-kór – hívta fel a figyelmet Lakos András. Ez ellen ugyan van védőoltás, de ha valaki megbetegszik, súlyos következményei vannak, ráadásul jelentős részben maradványtüneteket hagy maga után.

A szakember szerint a kullancscsípés megelőzéséhez hatékonyak lehetnek a különböző rovarirtó szerek, vagy biokészítmények.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×