Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
325.61
bux:
143748.14
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
A Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2019. július 6-án. A versenyzőknek 10,2 kilométeres távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonytomajig és vissza.
Nyitókép: MTI/Varga György

Különleges látvány a Balatonon: kétezren evezték át a tavat

Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Balaton-átevezés elnevezésű rendezvényén.

Az MKKSZ beszámolója szerint a Fonyódról indult, mintegy kilenc kilométeres távot surfkajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval is megtették a vállalkozó kedvűek. A tömegsportrendezvényen bárki elindulhatott, és együtt evezhetett több olimpiai és világbajnokkal, köztük Szabó Gabriellával, Dombi Rudolffal, Hegedüs Róberttel és Boros Gergellyel.

Bár indulni 13 óráig lehetett, a nagy hőséget elkerülendő nagyon sokan választották a reggel kilenc órai rajtot.

Szimbolikus volt a Schmidt Gábor, Csampa Zsolt páros indulása: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Vívó Szövetség is világbajnokságot rendez az idén idehaza, a két szervezőbizottság szorosan együttműködik, "a két szervezet elnöke tehát eddig képletesen, most pedig már ténylegesen is egy hajóban evezett" - írták a beszámolóban.

Berényi Péter, az esemény főszervezője kiemelte, hogy a második Balaton-átevezésen közel 900 hajóval résztvevő kétezer ember indulása csaknem 30 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest.

Fonyód, 2019. július 6.
A Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2019. július 6-án. A versenyzőknek 10,2 kilométeres távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonytomajig és vissza.
MTI/Varga György
A Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2019. július 6-án. A versenyzőknek 10,2 kilométeres távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonytomajig és vissza. MTI/Varga György
Fonyód, 2019. július 6.
A Balaton-átevezés résztvevői a célban Fonyódnál 2019. július 6-án. A versenyzőknek 10,2 kilométeres távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonytomajig és vissza.
MTI/Varga György
A Balaton-átevezés résztvevői a célban Fonyódnál 2019. július 6-án. MTI/Varga György

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×