Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Ilyen az, amikor lézerrel zavarják egy repülő pilótáját - videó

Lézerfénnyel próbálták megzavarni a Eurowings Stuttgart – Budapest járatának pilótáit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítése során március 26-án este.

Az airportal.hu egyik olvasója éppen ezen a járaton utazott, és telefonjával rögzítette az esetet. Ezen látható, hogy valaki 19 óra 30 perc körül a távolból lézerfénnyel próbálta megvilágítani a repülőgépet.

A videó végén az is észrevehető, hogy a személyzet lekapcsolta a repülőgép leszállófényeit, vélhetően azért, hogy a támadó ne tudjon célozni.

Egy, a portálnak nyilatkozó pilóta megerősítette, hogy ez lézeres zavarás, és hozzátette: az elkövető nem találta el pontosan a repülőgépet a fénycsóvával – legalábbis amikor a videó készült -, mert az sokkal drasztikusabb és zavaróbb fényhatást keltett volna a videón láthatónál.

A pilóták jelentették az esetet a légiforgalmi irányítást végző HungaroControlnak, és úgy vélték, nagyjából Inárcs térségéből érkezhetett a fény.

A pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül, és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

A lézeres támadások legtöbbször a repülés legkritikusabb szakaszaiban, fel- és leszállásokkor érik a repülőgépeket. A lézerfény több másodpercre elvakíthatja a pilótát, de rosszabb esetben maradandó egészségkárosodás, akár a látás részleges elvesztése is bekövetkezhet.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×