Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pexels

Mínusz 15 fok jöhet, majd napsütés, utána hó

Pénteken mindenütt lehet számítani több-kevesebb napsütésre. Napközben csapadék nem valószínű, este azonban észak, északnyugat felől felhősödés kezdődik, és késő este északnyugaton már eleredhet a hó.

Csütörtök délután és éjszaka az ország nagy részén fokozatosan csökken a felhőzet, és gyengén, valamint erősebben felhős időszakok váltakoznak. Ugyanakkor főként a Dunántúl nyugati felén és a keleti, délkeleti vidékeken reggelig sok lesz a felhő.

Elszórtan fordulhat elő kisebb havazás, hózápor.

Pénteken napközben változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel, csak néhol lehet hószállingózás. Este azonban észak, északnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és késő este északnyugaton már eleredhet a hó.

Éjszaka foltokban átmeneti zúzmarás köd is képződhet - írja a met.hu.

Péntek délelőttig többfelé megerősödik az északi, északkeleti szél, amelyet az Alpokalján és északkeleten viharos lökések is kísérhetnek, ezért főként az utóbbi tájakon néhol hófúvás is előfordulhat.

Péntek délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -15 fok között várható, de a szélcsendes, kevésbé felhős, vastagabb hóval borított vidékeken ennél jóval hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire +2 és -6 fok között alakul, fagypont feletti értékek elsősorban nyugaton, délnyugaton várhatók.

Címlapról ajánljuk
4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere azt ígérte Szijjártó Péternek, hogy minden eszközzel megvédik az ott tartózkodó mintegy 4200 magyart. Az országot több száz iráni rakéta és drón vette célba, találatok érték Dubajt és Abu-Dzabit is. Az ország és az egész régió légterei le vannak zárva. Azt kérik, mindenki „maradjon, ahol van, mert az a legbiztonságosabb”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×