Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Totálkárosra törte a sofőrszolgálatos a kocsit

Hiába szólt rá a bérsofőrre az utas, az mégsem lassított, azt mondta a kocsi tulajdonosának, hogy ne aggódjon, tapasztalt vezető, versenyen is indult már.

Alkoholt fogyasztott a barátaival együtt, ezért inkább nem ült autóba, hanem a sofőrszolgálatot hívta egy férfi. Egy autómentő cég Facebook-oldalán megosztott történet szerint a hívásra egy húsz év körüli nő érkezett, aki meglehetősen gyors tempót diktálva vezetett.

A Skoda Octavia tulajdonosa rá is szól, hogy lassítani kellene, de ő azzal érvelt, hogy autóversenyzőként is indult már, úgyhogy tudja, mit csinál. A bérsofőr végül a Hűvösvölgyi úton, a bejegyzés szerint százas tempóval, telibe kapott egy járdaszigetet és totálkárosra törte a kocsit.

A képeken is látszik, hogy a légzsákok kinyíltak, a futómű kiszakadt. Az Origo beszámolójából nem derül ki, vannak-e sérültjei a balesetnek, de a poszt írója úgy fogalmaz, nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ki fogja fizetni a kárt.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×