eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Sokaknak példa lehet a most díjazott nők munkássága

Kilenc nőt tüntettek ki idén is a Richter Aranyanyu Díjjal, amelyet orvosok, pedagógusok, egészségügyi és szociális területen tevékenykedő nők között osztottak ki hetedik alkalommal.

Az elismerő címet olyan pedagógusok, orvosok, egészségügyben és szociális területen dolgozó nők kapták, akik munkájukat csekély elismerés mellett, mégis nap mint nap sosem szűnő lelkesedéssel végzik. Több száz ilyen nőt jelöltek idén is kollégáik, betegeik, tanítványaik vagy a környezetükben élők az elismerésre, és a zsűri közülük választotta ki azt a 16 döntőst, akikre a róluk készült kisfilm alapján több mint 15 ezren szavaztak az interneten - közölték a szervezők a csütörtöki, budapesti díjátadó után.

Orvos kategóriában a közönségtől a legtöbb szavazatot Novák Edit aneszteziológus főorvos kapta, aki a beteg gyerekek mellett azok családjával is nagy empátiával foglalkozik, a zsűri pedig Maráz Anikó szegedi onkológus munkáját ismerte el. Ajánlói az orvost szakmaisága mellett emberségéért és őszinteségéért jelölték az elismerésre.

A pedagógus kategória közönségdíját Prokainé Hajnal Zsuzsanna, az egri Dobó István Gimnázium kémia tanárnője kapta, a zsűri pedig Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna, a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettesének ítélte az elismerést. Mindketten újító gondolataikért, emberségükért, gyerekszeretetükért kapták a jelölést és a díjat egyaránt.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Molnárné Gardi Katalin, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ vezető aneszteziológiai szakasszisztense lett, a zsűri pedig Sebők Erikát, a szentesi kórház ápolónőjét díjazta. Jelölőik emberségüket, figyelmességüket és bátorító szavaikat méltatták.

Idén harmadszor ismerték el a szociális terület szakembereit. Közülük a szavazók Illésné Áncsán Arankának ítélték a díjat, aki egykor a tiszadobi gyerekotthon igazgatójaként több száz gyerek sorsáért felelt, ma pedig a kecskeméti SOS Gyerekfalu Magyarországi Alapítványánál a nagykorúvá vált fiatalok életkezdését segíti.

A zsűri díját Lacziné Somogyi Tímea Anna kapta, aki roma nőként és hat gyerekes anyaként szerzett szociológus diplomát és a Védőháló Karitatív Egyesület alelnökeként segíti a szegénységben élő családokat például adománybolt és játszóház üzemeltetésével.

A Ridikül Magazin különdíját Fodorné Vincze Anna lett, aki Simonton terapeutaként segíti a daganatos betegeket.

A zsűriben idén is Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea párbajtőrvívó, valamint a díj alapítói, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író foglalt helyet. Az elmúlt hét év során összesen ötvenöten vehették át eddig a Richter Aranyanyu Díjat és a különdíjat munkájuk méltó elismeréseként.

Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×