Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

A világ második legdrágább válása

Válásuk után vagyonának 41,5 százalékát, 453 millió fontot kell kifizetnie feleségének egy orosz milliomosnak egy londoni bíróság csütörtöki ítélete szerint az angol jogtörténet egyik legnagyobb összegű válóperes kényszeregyezségében.

A 61 éves férfi, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, 1989-ben Moszkvában találkozott ma 44 éves feleségével és négy évvel később kötöttek házasságot. A férj vagyonát az orosz energiaszektorban szerezte, egyebek között Londonban kőolaj-és gázkereskedőként is dolgozott. 2012-ben létrehozta saját 1,37 milliárd dollár értékű cégét.

Kelet-európai felesége ezen idő alatt háziasszony volt, 2000-ben brit állampolgár lett és Angliában nevelte két gyermeküket, akik magániskolába jártak, mielőtt angol egyetemen folytatták tanulmányaikat.

A volt feleség keresetében azzal érvelt, hogy férje vagyona több mint egymilliárd fontot (335 milliárd forint) tesz ki, amelyet "házasságuk idején szerzett és gyarapított, és ezen idő alatt a felek egyenlő arányban járultak hozzá a család jólétéhez".

A bíróság helyt adott a nő érvelésének. A férj nem vonta kétségbe felesége keresetét, de azzal érvelt, hogy ő "különleges mértékben járult hozzá a családi vagyonhoz".

A nő érvei között szerepelt továbbá, hogy szüksége van egy londoni házra, hogy gyermekei közelében maradhasson, és egy dél-franciaországi villára, hogy a szünetekben láthassa őket, valamint 224 millió font tartásdíjra.

A bíró igazoltnak találta a keresetet azon életmód fényében, amelyhez házassága idején a nő hozzászokott.

Az egyezség értelmében a volt feleség kapja meg a 350 ezer font értékű Aston Martin gépkocsit és egy 90 millió font értékű műgyűjteményt.

Az eddigi legnagyobb összegű válóperes egyezség Nagy-Britanniában 530 millió fontra rúgott, 2014-ben Christopher Hohn alapkezelőnek kellett ennyit fizetnie elvált feleségének.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Az Európai Unió 650 milliárd eurós helyreállítási alapja a lezárásához közeledik, miközben az ellenőrzési rendszer több eleme csak a kifizetések megindulása után állt fel, ez pedig megnövelte a visszaélési kockázatokat – állítja az Európai Számvevőszék friss különjelentése. Az auditorok felróják a késve kiépített kontrollrendszereket, nem egységes adatbányászati gyakorlatokat és egymásnak nem teljesen megfelelő jelentési számokat, ami a program végjátékában különösen kockázatossá teszi a rendszert. A tét túlmutat az RRF-en: ha a következő uniós költségvetésben szélesebb körben is teljesítményalapú finanszírozás jön, a mostani tapasztalatok precedenst teremtenek az uniós pénzek jövőbeli ellenőrzésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×