Infostart.hu
eur:
379.16
usd:
321.7
bux:
131172.9
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Életeket menthet minden rákbeteg

A rákbetegek tízezrek életét menthetik meg, ha sikerül rábírniuk családtagjaikat, barátaikat, munkatársaikat, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon – jelenti ki a február 4-i rákellenes világnap kapcsán Kalotay Gábor, a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület prosztatarákból gyógyult elnöke.

A betegszervezet az egymás egészségéért felelősséget vállaló összefogásra biztat minden családi, lakóhelyi és munkahelyi közösséget.

– Több százezren élünk ma Magyarországon, akik már szembenéztünk a rákkal. Ha most, a februári rákellenes világnap apropóján mindannyian csak néhány embert rábírunk a környezetünkben a szűrővizsgálatokra, akár életek tízezreit menthetjük meg. Ezzel értelmet nyerhetnek mindazon megpróbáltatások is, amelyeken a betegség miatt mi magunk átmentünk – vallja Kalotay Gábor. – Ha valakinek nincs komoly betegsége, a szűrővizsgálatok megnyugvást hoznak, ha valakinek a szervezetében rosszindulatú folyamat indult el, az önmagától nem múlik el, csak rosszabbodik és kezelés nélkül végzetessé válik – érvel a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

Kalotay Gábor hangsúlyozza: a rákbetegségek egy jelentős része kivédhetetlen, sőt a nemzetközi tapasztalatok szerint minél magasabb az átlagéletkor egy országban, annál többen kénytelenek előbb-utóbb daganatos betegséggel szembesülni. A rendszeres szűrésekkel viszont a vastagbél- és végbélrák, az emlőrák, a prosztatarák, a méhnyakrák vagy a bőrrák is sokkal kisebb arányban válna végzetes betegséggé, mint ma.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×