Infostart.hu
eur:
379.58
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Kehidakustányt előléptették

Gyógyhellyé nyilvánította Kehidakustányt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A termálfürdővel is rendelkező település a minősítéssel olyan pályázati forrásokhoz juthat, amelyből számos környezetépítő és -szépítő fejlesztés valósulhat meg - mondta el a Zala megyei település polgármestere az MTI-nek.

Lázár István (független) hozzátette: a következő évben infrastrukturális beruházásokra nyújtanak be pályázatokat, a tervek szerint a támogatásból sétálóutak épülhetnek, bővíthetik a kerékpárutakat és lehetőség nyílik a tározótó környezetének kiépítésére is - sorolta a polgármester.

Kiemelte: az 1100 lelkes település nagyrészt a fürdő kiépítésének köszönheti a fejlődését, és azt is, hogy az intézményeket - óvodát, iskolát, orvosi rendelőt - magas színvonalon tudja működtetni.

Horváth Tihamér, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő igazgatója kifejtette: a gyógyhellyé minősítés többek közt azt is igazolja, hogy a településen élők kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, a levegő tisztaságára és a település rendezettségére.

A 2,5 milliárdos beruházással - kormányzati és önkormányzati támogatással és vállalkozói befektetéssel - épült termálfürdőt 2003 februárjában adták át Kehidakustányban. A következő években 5 milliárd forintos beruházással tovább bővítették a szálláshelyeket, apartmanos élményfalut építettek.

A családbarát termálfürdőben a beépített terület nagysága 14,5 ezer négyzetméter, a létesítményben összesen 15, köztük szabadtéri, valamint mediterrán hangulatú fedett termálfürdő található. Megfelelő teret tudnak biztosítani valamennyi korosztály számára: nyugodt fürdést az idősebbeknek, a gyógyulni vágyóknak, az élményelemekkel ellátott részben szórakozási lehetőséget a fiataloknak, a családoknak pedig közös programokat szerveznek - ismertette az igazgató.

Hozzátette: termálfürdő éves árbevétele eléri az 1 milliárd forintot. A 10 százalék nyereség nagy részét fejlesztésekre fordítják, a következő években szállodafejlesztést szeretnének megvalósítani, a termálfürdő pedig új élményelemekkel bővül.

A Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdőbe évente átlagosan 300-320 ezer vendég érkezik, a vendégszám évente átlagosan 10 százalékkal nő. Az idén karácsonykor 200 vendég - 60 család - töltötte a termálfürdőben az ünnepeket, a helyfoglalások alapján a szálláshelyek szilveszterkor is teltházzal működnek. A vendégek 90 százaléka belföldi, de emellett számos országból, például Németországból, Ausztriából, sőt Mongóliából is érkeztek vendégek - mondta el Horváth Tihamér.

Kitért arra is, hogy a kezdetektől arra törekedtek, hogy helyi, népies, tradicionális, saját arculatot mutató konyhája legyen a termálfürdőnek, így a szilveszteri menüben is tájjellegű, zalai ételek szerepelnek majd.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×