Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szendrőnél már átcsap a gáton a Bódva

Rendkívül magas a Bódva vízszintje, a Borsod megyei Szalonnán az éjszaka két családot kellett kiköltöztetni, Szendrőnél 80-100 házat veszélyeztet közvetlenül a folyó, Edelényben pedig egész éjjel magasították a töltést, hogy a mederben tartsák a vizet.

Hömpölyög a Bódva a völgyében, az április közepén tengerként jellemzett vízfolyás most még nagyobb. A folyó mentén lévő települések éjjel is megfeszítve védekeztek. A homokzsákokat már jóval korábban, még a reggeli órákban elkezdték rakni, hogy védjék a lakosságot.

A völgyben haladva több helyen vízátfolyás nehezíti a haladást, az eső hétfőre virradóra, a hajnali órákban állt el, addig folyamatosan esett, áztatva ezzel felülről is a gátakat.

Hankó Gyula, Szalonna független polgármestere az MTI-nek azt mondta: éjjel két családnak el kellett hagynia otthonát, őket a késői időpont miatt rokonok fogadták be.

Hozzátette: a folyó árhulláma jóval nagyobb az áprilisihoz képest, és még nem következett be a tetőzés.

Szaniszló János, Szendrő polgármestere úgy fogalmazott: már két helyen veszélyeztet házakat a Bódva, az egyik részen már "átcsap" a folyó.

Edelényben Molnár Oszkár polgármester közölte: egész éjjel rakták a homokzsákokat, magasították a töltést, hogy megpróbálják az óriási árhullámot a mederben tartani a település belterületén.

A vízügyi szakemberek azt mondták: hétfőn tetőzhet a Bódva Hídvégardónál, 300-310 centiméteres értékkel, az eddig mért legnagyobb vízállás itt 291 centiméter volt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×