Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Critical Mass: 35 ezer bringás felvonuló

Legalább 35 ezren vettek részt a Critical Mass (Kritikus Tömeg) mozgalom szombati felvonulásán Budapesten, ahol a legfrissebb, egyben első reprezentatív felmérés szerint a lakosság 10 százaléka kerékpározik rendszeresen. A Critical Mass magyarországi történetének 11. nagy felvonulása így már a biciklis Budapest ünnepe volt - mondta a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnöke.

László János elmondta: a szervezet honlapján vasárnap publikálják a magyar közlekedésügy első országos, reprezentatív kerékpár-használati felmérésének eredményeit, amelyek azt mutatják, hogy országszerte a lakosság 40 százaléka biciklizik rendszeresen, a fővárosban pedig elérte a 10 százalékot a kerékpárosok aránya.

Az MK elnöke hozzátette: a becslések szerint az ezredforduló óta évről évre megduplázódott a rendszeresen biciklizők száma Budapesten. A közúti közlekedés formáit tekintve a kerékpározás részaránya így alig néhány év alatt 0,5 százalékról 5 százalékra emelkedett, és az valószínűsíthető, hogy 4-5 éven belül felugrik 15 százalékra.

"Mindenütt a világon ez a tendencia, miért éppen nálunk lenne másként" - mondta László János. Budapesten ugyanakkor szemléletváltásra van szükség; egyenjogúsítani kell a kerékpározást, de nem a különböző típusú járművek közlekedését kell szabályozni és fejleszteni.

"Nem járművek közlekednek, hanem az emberek. Az emberek közlekedését kellene végre megszervezni" - mondta László János.

A kerékpározás robbanásszerűen növekvő népszerűségében nagy szerepe van a hat éve indult Critical Mass mozgalomnak, amely szombaton a szervezők szerint legkevesebb 35 ezer embert mozgatott meg. A felvonulás délután 15 órakor indult a Roosevelt térről a Lánchídon át Budára, majd az Erzsébet hídon vissza Pestre. A menetet 340 fős rendezőgárda biztosította rendőri segítséggel.

A gyalogos átkelőknél és a nagyobb csomópontoknál időnként megállították a kerekeseket, hogy átmehessenek a járókelők és haladhasson a gépjárműforgalom.

A végállomás a Városligetben volt, a napozóréten, ahová valamivel 18 óra előtt érkeztek a menet végén tekerő bringások.

A demonstráción babakocsis felvonulók is részt vettek. Õk a Kodály köröndnél csatlakoztak a biciklisekhez a járdán. A babakocsis felvonulók az ellen tiltakoztak, hogy sorozatosan sérülnek állampolgári jogaik, mert gyakran el sem férnek a járdán a parkoló autók miatt, alig-alig halad a közintézmények akadálymentesítése, az aluljárókon átkelni és a metróra felszállni pedig szinte lehetetlen babakocsival, ezért másodosztályú, jogaikkal csak korlátozottan élni képes állampolgárként tudnak csak részt venni a város mindennapi életében.

A Critical Mass a városligeti réten a hagyományos bringaemeléssel ért véget. A szervezők tájékoztatása szerint számottevő fennakadás nem volt a belvárosi forgalomban.

A 2004 óta évente kétszer - áprilisban, a Föld napjához időzítve, és szeptember 22-én, az Európai Mobilitási Hetet záró autómentes napon - rendezett demonstráció célja a kerékpározás mint gyors és környezetbarát, várost és lakóit egyaránt kímélő közlekedési forma népszerűsítése, és a nyomásgyakorlás a döntéshozókra annak érdekében, hogy felgyorsuljon a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×