Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Híres konyak is verseng a gyulai pálinkafesztiválon

Kilenc országból 858 nevezés érkezett az idei gyulai pálinka és gyümölcspárlat versenyre, amely pénteken kezdődött és vasárnap fejeződik be - mondta el a rendezvény egyik szervezője. Kovács Mátyás hozzátette: a vár melletti területen különböző koncertekre, és természetesen kóstolókra is várják az érdeklődőket. Gyulán, a Várkertben 11. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Kisüsti Pálinka fesztivált.

Vasárnap estig tart Gyulán a pálinkafesztivál, a rossz nyelvek szerint hajnal kettőig. Idén rekord számú nevezés történt, 858 nevezett pálinkát és gyümölcspárlatot neveztek kilenc országból - mondta az InfoRádió kérdésére Kovács Mátyás, a fesztivál egyik szervezője.

Hozzátette: a tavalyi évet tekintve is a világ második-harmadik legnagyobb gyümölcspárlat-versenyének mondták a gyulai nemzetközi pálinkaversenyt. Azt mondják, hogy a puding próbája az evés, és itt majd az mutatja meg, hogy melyik pálinka az igazi, hogy melyikből fog majd a legtöbb.

A legkülönlegesebb ízek közül nagyon nehéz kiemelni, mert olyan széles tárháza van azoknak a gyümölcsöknek, amikből a párlatokat készítik, hogy igazából talán igaztalanul emelnék ki bármelyiket - vélekedett Kovács Mátyás.

Mint mondta: egy különlegességet talán érdemes megemlíteni, a korábban Magyarországon is nagyon ismert örmény konyakot. Az Ararát újdonságként most ismét megjelent, a 12 éves konyak egy prémium kategóriás termék.

Azt gondolom, erre nagyon sokan felkaphatják a fejüket, mert ezelőtt sok-sok évvel talán ez volt a Magyarországon kapható tömény alkoholok között a legigényesebb ital - emlékeztetett a szervező.

Hozzátette: a gyulai fesztivál középpontjában a kitűnő magyar pálinkák állnak. Az ínyencek egészen biztosan találnak néhány olyan különleges ízt, amivel eddig nem találkoztak.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×