Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.38
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Tanárverés egy debreceni általános iskolában

A tanári figyelmeztetésre ütéssel válaszolt egy 14 éves lány egy debreceni általános iskolában tanórán kedd reggel; a tanulót a rendőrség előállította - közölte a debreceni rendőrkapitányság hivatalvezetője

Juhászné Kiss Katalin rendőr őrnagy elmondta: a debreceni Tégláskertben lévő egyik általános iskolából érkezett bejelentés arról, hogy az egyik 6. osztályos tanuló megverte a tanárát, majd távozott az iskolából.

Az 52 éves földrajztanár a keddi második órán a lányt minősíthetetlen viselkedése miatt többször figyelmeztette, amikor pedig az igazgatóhoz vitelét helyezte kilátásba, a lány nekidobta tolltartóját, majd odalépett hozzá és arcul ütötte.

Míg a tanár a történteket jelentette az igazgatónak, addig a lány elhagyta az iskola épületét. A tanuló intézeti nevelt, akit a lakásotthonban talált meg a rendőrök, majd előállították. A szemtanúk meghallgatása folyamatban van.

A debreceni rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekmény miatt indított nyomozást az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×