Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.38
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Izzadságszaga miatt rúgták ki az építészt állásából

Magasra csaptak az indulatok a németországi Kölnben, mert egy jó nevű cég elbocsátotta egyik építészét, akinek a főnöknő szerint túl erős izzadságszaga volt.

Az 50 éves és próbaidőre alkalmazott Andreas B. a munkaügyi bírósághoz fordult, hangoztatva, hogy nemcsak jogaiért, de méltóságáért is küzd. Elismerte ugyan, hogy a stressz miatt olykor erősebben izzadt, azt azonban határozottan cáfolta, hogy mindez környezete számára zavaró lett volna. A kollégák szolidaritást vállaltak vele, és aláírás-gyűjtő kampányba kezdtek elbocsátása ellen. Egyesek azt állították, hogy a főnöknő csak azért nem tudta elviselni beosztottja "szagát", mert az többször is ellentmondott neki.

A cég vezetője mindenesetre alapos indoklást készített, azt állítva, hogy Andreas B. több alkalommal is ápolatlan benyomást keltett, és erős izzadságszaga mellett piszkos kezeivel, illetve körmeivel tűnt fel. Szakmai kifogást azonban beosztottja ellen nem tudott felhozni, így nem is csoda, hogy az építész ügyvédje felháborodással kommentálta a történteket. Reinhard Bauer szerint olyan szörnyűségről van szó, amiből ha rendszer lesz, a legrosszabbra kell felkészülni.

Mindennek ellenére a munkaügyi bíróság első fokon Andreas B. ellen döntött. A bíróság illetékesei a főnöknő érzékeny szaglását nem kommentálták, de azt állították, hogy a próbaidő miatt joga volt felmondani.

A cégnél közvetve elismerték ugyanakkor, hogy a felmondási indok meglehetősen "izzadság szagú", ezért a csalódott építésznek azt ajánlották: még négy hónapra folyósítják fizetését, és a felmondási indoklásból törlik az izzadságszagra való utalást.

Ezt azonban Andreas B. a leghatározottabban elutasította, hangsúlyozva, hogy harcolni fog becsületéért.

A közelmúltban Berlinben váltott ki nagy felháborodást, hogy egy tekintélyes vállalat vezetője azért mondott fel titkárnőjének, mert az egy fogadás után a tálcáról leemelt és elfogyasztott egy húsos táskát.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×