Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Emlékezésben jobbak a nők

A nők sokkal jobb eredményt értek el az emlékezésben, mint a férfiak - derült ki egy brit vizsgálatból, amely azonban kizárólag a szavak megjegyzésére korlátozódott. A Londoni Egyetem kutatói 9600 egyidős ember bevonásával mérték fel az emberi emlékezetet.

A résztvevők tíz szót hallgattak meg, amelyeket kettő és öt perc múlva kellett fejből elismételniük. A nők ennél öt, a második vizsgálatnál nyolc százalékkal jobban teljesítettek a férfiaknál. Ugyanez az irányzat jellemezte a harmadik feladatot, amikor is adott betűket kellett megtalálni egy mátrixban.

A nemek csupán akkor végeztek fej-fej mellett, amikor egy percen belül kellett a lehető legtöbb állatnevet felsorolni.

A különbségek oka egyelőre tisztázatlan. Más kutatások arra utalnak, hogy a nők magasabb ösztrogénszintje jobban ellátja a hippokampuszt - magyarázta a Der Standard című osztrák lap beszámolója szerint a kutatás vezetője, Brian Dodgeon. Az agy említett területe felelős a szavak megjegyzéséért.

Az állatneves teszt esetében azonban a rendszerezési képességeken múlik az eredmény. Itt az ér el sikert, aki kategóriákat képez, mint például állatok a ház körül, a vízben vagy a szárazföldön.

A kutatásban részt vevő személyek 1958 egyazon hetében születtek. Azóta figyelemmel kísérik életüket, így az eredményeket korrigálni tudták a szociális tényezőkkel. Kiderült, hogy az életvitel döntően befolyásolja az emlékezetet. A nemdohányzók és ex-dohányosok sokkal jobb eredményt értek el dohányzó társaiknál, míg a kis mértékben fogyasztott alkohol enyhén javított az emlékezőképességen.

A mozgás is hasznosnak mutatkozott. Aki legalább havonta egyszer úszik vagy fut, csupán ezáltal akár hét százalékkal is képes növelni emlékezőképességét.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×