Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Már látható az egynapos zsiráfborjú a fővárosi állatkertben

Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A budapesti zsiráfcsapat legifjabb tagja szerda este, nem sokkal 6 óra után jött a világra. A kicsi és a Santana nevű anyaállat a zsiráfoknak otthont adó létesítmény elkülönítő istállójában kapott helyet, ahol - egy betekintő ablakon át - már a mai naptól láthatja őket a nagyközönség.

Szerda este 6 óra 6 perckor zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben - közölte Hanga Zoltán szóvivő. A kicsi - zsiráfszokás szerint - nem sokkal megszületése után lábra is állt. 20:38-kor sikerült megtalálnia az emlőket, s ezután hat percen át kortyolta a tápláló zsiráftejet. A körülbelül 170 cm-es "apróság" minden jel szerint teljesen egészséges, és az anyának is van elegendő teje az utód táplálásához. Azt azonban még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy milyen nemű a jövevény.

Santana, a 14 éves anyaállat a csehországi Liberecből került Budapestre egyéves korában. Az elmúlt években már világra hozott két utódot. Az elsőt (a 2001-es születésű Samburut) mesterségesen kellett felnevelni, a másodikat (2002-ben született Saka nevű állatot) viszont teljesen önállóan gondozta. Santana tehát gyakorlott anyának számít.

Az apa, Jonas, jóval fiatalabb az anyánál: jelenleg 8 esztendős, és hat évvel ezelőtt Dániából érkezett a magyar főváros állatkertjébe éppen azzal a céllal, hogy egy újabb budapesti zsiráfgeneráció nemzőapja legyen. Jóllehet a fajra jellemző ivarérettséget Jonas már három éve elérte, mostanáig kellett várni, hogy az első utódja megszülessen.

A kicsi világra jövetele tehát azt is jelenti, hogy a dán származású zsiráfbika tenyészállatként beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Érdekes megfigyelés, hogy Jonas kifejezetten érdeklődik utódja iránt, ugyanis a korábbi zsiráfbikáknál általában azt tapasztalták a gondozók, hogy a kicsi nem különösebben keltette fel az apaállatok érdeklődésüket.

Az ellés időpontjának előzetes becslése bizonyos nehézséget okozott az állatkerti szakembereknek. Az ugyan jól ismert, hogy a zsiráfok vemhessége átlagosan 457 napra tehető, az azonban igencsak kérdéses volt, hogy ezt a vemhességi időt pontosan honnan is kell számítani. A gondozók ugyanis több párzást is megfigyeltek, ráadásul ezek között olyan is akadt, amelyre - az utólagos számítás szerint - már a vemhesség ideje alatt került sor.

Ferenc József ajándéka

Az újszülött zsiráfborjú és az anyaállat a 2008-ban átadott Szavanna-komplexum zsiráfoknak otthont adó épületszárnyában, a kifejezetten ilyen esetekre kialakított elkülönítőben tartózkodik. Bár az állatok nyugalma érdekében az istállóépületnek ez a szárnya ezen a héten még biztosan zárva lesz, az elkülönítőre néző betekintő ablakon át a közönség már mától láthatja az újszülöttet.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben egyébként 1868 óta élnek zsiráfok, az első állatot még Ferenc József ajándékozta - Erzsébet királyné közbenjárására. London (1838), Párizs (1852) és Bécs (1858) után a budapesti volt a negyedik állatkert, ahol zsiráfborjú született (1868-ban), és Budapesten sikerült állatkerti viszonyok közt először szaporítani a zsiráf Kenyában honos alfaját, az úgynevezett masszai zsiráfot (ez 1934-ben történt).

Az elmúlt csaknem másfél évszázad során - a most született kicsivel együtt - összesen 25 zsiráfborjú látott napvilágot Budapesten. A jelenlegi állomány összesen öt állatból áll. Az újszülött, valamint a szülők, Santana és Jonas mellett két fiatal nőstény is a csapat tagja. Ez a két állat, Ingrid és Sandra 2007-ben született, és a Prágai Állatkertből kerültek Budapestre a 2008-as esztendő során.

Valamennyi egyed a zsiráfok Uganda, Szudán és Kenya területén őshonos, Rothschild-zsiráfnak, illetve Ugandazsiráfnak nevezett alfajához (Giraffa camelopardalis rothschildi) tartozik. Ebből az alfajból a világ állatkertjeiben mintegy 420 egyed él.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×