Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Élő sertéseket robbantottak fel brit kutatók

Élő disznókat robbantottak fel Nagy-Britanniában évekkel ezelőtt, hogy terrortámadások emberekre gyakorolt hatását vizsgálják.

Egy titkos angliai katonai kutatólaboratóriumban 18 sertést burkoltak tűzvédelmi takarókba, majd két méterre tőlük robbanóanyagot gyújtottak meg. A kutatók hagyták elvérezni az állatokat, hogy megmérjék, mennyi ideig maradnak életben - idézte fel a történteket a megszerzett dokumentumok alapján a timesonline.co.uk.

A terrorfenyegetések miatt egyre nagyobb problémát jelentenek a robbanások okozta sérülések - indokolták a brit kutatók a kísérlet szükségességét. A Porton Down laboratórium szóvivője azt nyilatkozta, hogy a kísérlettel emberéleteket lehet menteni.

Mint hangsúlyozta: elmondások alapján már volt rá példa, hogy a kutatás életek megmentésében segített.

Brit parlamenti képviselők és állatvédő csoportok ugyanakkor megkérdőjelezték az élő állatokkal való kísérletezés létjogosultságát, még annak tudatában is, hogy a sertéseket a robbantást megelőzően elkábították. A kísérlet során egyébként egyik állat sem maradt életben.

Norman Baker demokrata képviselő "felháborítónak és szükségtelennek" nevezte a kísérleteket. Mint kijelentette: "Sajnos, nagyon is ismerjük a terrorizmus hatásait. A sertések felrobbantása nélkül is tökéletesen ki lehet találni mindazt, amit még nem tudtunk erről."

A Porton Down-i laboratóriumot eredetileg vegyi fegyverek kutatására állították fel az első világháború idején. A sertéskísérletekhez olyan különleges fehér disznófajtát használtak fel, amelynek bőre az emberi húshoz hasonlít.

Az Élveboncolás Megszüntetéséért Küzdő Brit Egyesület tudósai kétségbe vonták a tesztek érvényességét. Mint mondták: egy bomba robbanásának elkábított disznókra gyakorolt hatása alapvetően különbözik egy tudatánál lévő emberre gyakorolt hatásától - idézte megállapítást a timesonline.co.uk.

A közelmúltban szintén nagy port vert fel, amikor kiderült, hogy osztrák kutatók élő sertéseket temettek be nagytömegű hóval, majd megfigyelték, hogyan fulladnak és fagynak meg lassan.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×