Infostart.hu
eur:
354.16
usd:
309.9
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Szereti a rivaldafényt a fővárosi állatkert gorillakölyke

Mától láthatja a Fővárosi Állat- és Növénykert közönsége a múlt kedden született gorillakölyköt. A kölyök és az anyaállat egyaránt egészséges, az apróság jól fejlődik - az anyja pedig boldogan mutatta meg őt a sajtónak.

Már a nagyközönség is megtekintheti a Fővárosi Állat- és Növénykert legifjabb lakóját. A múlt hét kedden világra jött gorillakölyköt eddig csak a gondozói, illetve az állatorvosok láthatták, ugyanis az anyaállat és a kölyök nyugalma érdekében mostanáig zárva tartott az Emberszabású Majmok Háza.

Mivel az apróság rendesen fejlődik, és a kilencéves N'Yaounda is kiváló anyának bizonyult, az Állatkert vezetése a továbbiakban nem tartotta indokoltnak a látogatás korlátozását.

Hanga Zoltánnak, az állatkert szóvivőjének közleménye szerint N'Yaounda a sajtóbemutató első húsz percében nem sokat mutatott a kicsiből, később azonban annyira felbátorodott, hogy két méter távolságról, szoptatás közben is lehetett őt fotózni, filmezni. Ez annál inkább érdekes volt, mivel ilyesmit korábban az állatgondozóknak sem sikerült kétséget kizáróan megfigyelniük, mivel a kicsi eddig főként éjszaka táplálkozott.

A gondozók elmondása alapján az elmúlt napokban nem történt jelentős változás a gorillák viselkedésében. A csapat vezérhímje, a harmincéves Golo, illetve a másik, tízesztendős hím, Ebobo továbbra is védik az anyát és kölykét a csapat többi, esetleg túlságosan érdeklődő tagjával szemben. E tekintetben Golo lényegesen aktívabb, így aztán arra is számítani lehet, hogy a ház megnyitása után a vezérhím sokat tartózkodik majd az üvegfal közelében, mintegy a közönség felől is biztosítva a terepet. A kicsi megpillantásához természetesen alaposan és figyelmesen körül kell nézni a tágas állattartó térben, hiszen N'Yaounda szinte folyamatosan magához öleli a kölyköt.

Bár a közönség most már jelen lehet az állatházban, a hirtelen fény zavarhatja az állatokat. Éppen ezért az állatkerti emberszabásúak gondozói arra kérik a gorillanézőbe érkező látogatókat, hogy fokozottan tartsák be azt a - máskor is érvényes - szabályt, mely szerint az állatok fotózásakor nem szabad villanófényt használni. Az állatok nyugalma érdekében az állatház látogatóterében folyamatos felügyeletet tartanak az Állatkert önkéntesei.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

A magas nappali hőmérséklet és az éjszakai lehűlés elmaradása egyaránt fokozott igénybevételt jelent a hálózati berendezések számára – figyelmeztetett az E.ON Hungária sajtómunkatársa. Csiszér-Kovács Viktória az InfoRádióban elmondta: az extrém hőség hatására az átlagosnál kétszer-háromszor több üzemzavar jelentkezik, aminek a fő oka, hogy ilyenkor megnő a fogyasztás, elsősorban a klímaberendezések folyamatos használata miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Tisza-kormány: nagy bejelentéseket tett Magyar Péter a költségvetésről és az alkotmányozási folyamatról

Tisza-kormány: nagy bejelentéseket tett Magyar Péter a költségvetésről és az alkotmányozási folyamatról

Ma ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, amelyen Magyar Péter immár szokásossá váló napirend előtti felszólalása mellett a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről szóló törvényjavaslat van a napirenden. A nap folyamán számos bejelentés várható a hőség elleni védekezésről is, míg a Pénzügyminisztérium az árrésstopok kivezetéséről szólalt meg. Nap közben Magyar Péter miniszterelnök beszámolót tartott a hétvégi kormányülés és az átvilágítások eddigi tapasztalatairól, melyben elmondta, hogy az uniós források hazahozatala nélkül a 2026-os költségvetési hiány 8 százalék felett alakult volna. A deficit várhatón így is 7 százalék felett lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×