Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Áramütéstől pusztult el János, a jeladós kerecsensólyom

Áramütéstől elpusztulva találták meg Jánost, a műholdas jeladóval felszerelt kerecsensólymot.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársait hétfőn értesítették, hogy egy jeladóval felszerelt öreg hím kerecsensólymot találtak Tököl határában. A helyszínen kiderült, hogy Jánosról, a magyar-szlovák kerecsensólyom-védelmi LIFE projekt keretében jelölt egyik öreg kerecsensólyomról van szó - közölte az MME csütörtökön az MTI-vel.

János 2002 júniusában repült ki a fészekből két testvérével együtt az apaji pusztán. A fiókaként kapott gyűrű alapján 2008 márciusában azonosították, amikor újra befogták a szakemberek kirepülési helyének közelében. Ekkor János már ivarérett volt, és egyike lett annak a három felnőtt madárnak, amely a LIFE program során jeladót kapott.

Egyetlen fiókája, Karcsi szintén kapott jeladót. A család július közepéig maradt együtt, ekkor Karcsi elhagyta Magyarországot, bejárta Ukrajnát, ősszel pedig Bulgáriából jöttek utolsó jelei. János 2009 november közepéig a területén maradt, majd a szomszédos, táplálékban gazdagabb területeket kezdte látogatni, ahol utolsó napjait is töltötte. János tetemét egy szigeteletlen középfeszültségű oszlop alatt találták meg. Valószínűleg meg akart pihenni az oszlopon, amikor a halálos áramütés érte.

A felnőtt madarak esetében a műholdas nyomkövetés célja az általuk használt terület nagyságának és jellemzőinek megismerése volt. Az így kapott információk segítenek egy hatékonyabb kerecsensólyom-védelmi program összeállításában.

Az elektromos oszlopokon elszenvedett áramütés az egyik legjelentősebb pusztulási oka a védett madaraknak, azon belül elsősorban a ragadozó madaraknak és a fehér gólyáknak. Az MME és a hazai nemzeti park igazgatóságok az áramszolgáltató vállalatokkal együttműködve már évtizedek óta próbálják feltárni és megoldani ezt a problémát a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Európai Unió pénzügyi segítségével. Egyre több oszlopot alakítanak madárbaráttá, azonban ezek aránya országosan még mindig csak 10 százalék körül van az összes veszélyes oszlophoz képest.

János hét évet élt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×