Infostart.hu
eur:
353.88
usd:
310.77
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Karácsonyi sárdagonya jótékonysági céllal

Százak vetették magukat a Blackwater folyó medrébe Angliában, hogy teljesítsék az idei maldoni iszapfutás elnevezésű verseny távját. A mocskos vetélkedő résztvevői jótékonysági célra gyűjtöttek.

Csaknem négyszáz méteren át kúsztak-másztak a Blackwater folyó medrében azok a bátor versenyzők, akik részt vettek az idei iszapfutáson Maldonban. A 250 résztvevő térdig érő sárban gázolt percekig, mire átért a túlsó partra a nagyjából 12 ezer nézőt vonzó eseményen.

Az indulók előtt Fatima Whitbread gerelyhajító olimpikon lengette meg a rajtzászlót, aki elmondta: egyszer maga is szeretne részt venni az őrült versenyen.

A szervezők azt remélik, hogy a rendezvénnyel idén több pénzt gyűjtenek majd, mint tavaly, amikor végül 85 ezer fontot, azaz közel 25,8 millió forintot tudtak szétosztani néhány jótékonysági szervezet között.

A versenyzők által csak a "legjobb kijózanítóként" emlegetett versenyt először a hetvenes években rendezték meg, amikor a Queen's Head nevű kocsma törzsvendégei azért rohantak át a folyómedren, hogy igyanak a túlpartra kitett söröshordóból, majd visszaevickéltek a másik partra, ahol a pub háziasszonya egy slaggal tisztára locsolta őket.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×