Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

A gyerekek harmada a válás után nem látja többé az apját

A brit gyerekek 38 százaléka számára a szülei válása azt jelenti, hogy soha többé nem látja az apját. Ez olyan súlyos lelki traumát okoz, hogy minden tizedik gyerek fejében megfordul az öngyilkosság.

Drámai eredményt mutat a válások hatásával foglalkozó nagy-britanniai vizsgálat, amelyből kiderült, hogy a gyerekek több mint egyharmada soha többé nem látja az apját.

A gyerekek a válás után gyakran úgy érzik, hogy felhasználták, valami nagyon fontostól megfosztották és magányra ítélték őket. Ez sokuk számára súlyos traumát jelent, ezért az alkoholhoz és a kábítószerekhez menekülnek, elkezdik kerülni az iskolát, minden tizedikben pedig még az is felmerül, hogy öngyilkos lesz.

A felmérést 4000 ember részvételével egy londoni ügyvédi iroda végezte. Az iroda családjogi ügyekkel foglalkozó csoportjának vezetője, Sandra Davis az eredménnyel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a szülők gyakran akaratlanul is eszközként használják a másik ellen a gyerekeiket.

S bár a szülők hetven százaléka állítja, hogy a váláskor is a gyermekek érdeke az első számú szempont, a gyerekek negyede mondta a válaszadáskor, hogy egyik szülője arra kényszeríti, hogy hazudjon a másiknak.

Azt pedig a gyerekek 15 százaléka mondta, hogy valamelyik szülője arra kényszeríti, hogy kémkedjen a másik után.

Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×