Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Mandrillkölyök várja a látogatókat az állatkertben

Egy hónapos lett a kölyök mandrill (Mandrillus sphinx) a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az október 5-én napvilágot látott kölyök azonban szinte folyamatosan anyja hasa alatt csimpaszkodva viteti magát, így gyakran csak a végtagjai látszanak. Mivel eddig a gondozóknak sem sikerült megállapítaniuk, hogy az apróság milyen nemű, nevet sem kapott még.

A most született kicsin kívül összesen hét mandrill lakik a három oldalról vízzel körbevett kifutóban. A tízéves, hamburgi születésű Maboa nevű vezérhím mellett három felnőtt nőstényből, valamint három fiatal, tavalyelőtt, illetve tavaly világra jött kölyökből áll a csapat. Az egyelőre még névtelen kis mandrillnak a hétesztendős, Budapesten született Zsaklin az anyja.

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által kidolgozott, a fajok veszélyeztetettségének mértékét kifejező kategóriarendszer szerint sebezhetőnek minősített mandrillokkal az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) az 1990-es évek derekán kezdett el komolyan foglalkozni. Először a faj európai állatkerti törzskönyvének felállítására és megindítására kérték fel a Fővárosi Állat- és Növénykertet, majd a mandrillok megmentését szolgáló állatkerti tenyészprogram beindításakor a program irányítására is.

A döntés hátterében az áll, hogy magyar főváros állatkertje az utóbbi években igen komoly tenyésztési eredményekkel büszkélkedhetett e ritkulóban lévő faj szaporítása terén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Egy ötödik gyár bezárása is felmerült: a győri Audié

Egy ötödik gyár bezárása is felmerült: a győri Audié

A Volkswagen radikális átalakítási terve már a győri üzem jövőjét is fenyegetheti. A német autógyártó vezetése a korábban ismertnél nagyobb leépítésre készül, öt gyár bezárása és további 60 ezer munkahely megszüntetése is napirenden van. Négy németországi üzem már szerepel a bezárási tervekben, az ötödik pedig egy másik európai gyár lehet. A Correctiv értesülése szerint a győri járműgyártás is veszélybe kerülhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×