Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.32
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Borneóban az orangutánok miatt fásítanak

Újrafásítják az egyik kipusztított erdőt Borneó szigetén a maláj hatóságok, hogy ezáltal biztosítsanak természetes élőhelyet a veszélyeztetett orangutánok számára - jelentette be a Természetvédelmi Világalap.

A Borneó keleti részén elterülő Szabah állam és a WWF között e héten született megállapodás szerint, az elkövetkezendő öt év során, mintegy 967 hektárnyi olyan erdőterületet fognak újra beültetni, mely korábban az ültetvényes gazdálkodás és a fakitermelés áldozatává vált - jelentette be a környezetvédelmi világszervezet. Ez a terület nagyjából 1500 focipálya méretének felel meg.

Az újrafásítási program a WWF vezetésével még 2007-ben megindult, Borneó szíve elnevezésű kezdeményezés részét képezi, mely a szigeten osztozó három ország, vagyis Malajzia, Indonézia és Brunei természetvédelmi együttműködését jelenti. A természetvédők szerint, a Szabahban élő orangutánok, törpe elefántok, orrszarvúk, napmedvék és egyéb állatok egyre nagyobb veszélyben vannak, mivel az őserdei területek jelentős része egyre inkább a fakitermelők és az ültetvényesek kezébe kerül.

A helyi hatóságok ugyanakkor ebben a hónapban már bejelentették azon tervüket, miszerint a természetvédelmi területek megőrzése érdekében, meg fogják tiltani a vállalkozások számára, hogy olajpálmákat és egyéb növényeket ültessenek a folyók mentén. A francia székhelyű, Hutan, természetvédelmi szervezet friss becslései szerint, kevesebb, mint 11 ezer orangután maradt Szabah térségében. Mintegy nyolcszor kevesebb, mint 15 évvel ezelőtt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×