Vincze Béla borászata a közelmúltban "a nem kívánatos figyelem középpontjába került". A glicerin-ügy komoly sajtóvisszhangot generált, foglalkozott a témával az Index és az InfoRádio.hu is. A két szerkesztőségben megfogalmazódott: most ismét az erdő és a fák láthatósági története bontakozott ki, itt az idő tehát behatolni az erdőbe, vagyis az egri bikavérek sűrűjébe.

A legfontosabb annak tudatosítása, hogy az egri pincészetek többségében jó bikavérek kerülnek a palackokba, és bár a piaci kínálatban előfordulnak gyenge láncszemek, ám ezek elkerülése megoldható. Az ideális állapot nyilván az volna, ha a minőség nem lehetne kérdéses, és az sem tökéletes vigasz, hogy a tömegtermékek és bóvlik áradatával nem egyedül a borpolcok előtt kell(ene) megvívnia a tudatos vásárlóknak.

Bikaviadalok a szocializmusban

A bikavérek problémája a szocialista tömegtermelés önpusztító időszakáig vezethető vissza. Az 1980-as évekre kialakult egy finoman szólva is zsákutcás bikavér-arculat, amely szerint ez egy híres, nagy múltú és jó vörösbor, amelyik ráadásul még igen olcsó is. Mindez annyira lehetett igaz, mint az "emberarcú szocializmus" megvalósulása, a gond csak az, hogy ez a bikavér álomkép (vagy inkább rémkép) az 1990-es években is létezett. Pontosabban számos olyan cég létezett, akik olcsó és meglehetősen kérdéses minőségű, bikavérnek nevezett termékkel árasztotta el a magyar piacot, illetve a hagyományos export-célterületeket, elsősorban Lengyelországot és Oroszországot.

A modell üzletileg sikeres volt, ezért a spirál menthetetlenül pörgött lefelé: a már megkopottnak is csak túlzással nevezhető hírnév tovább foszladozott, a bikavérektől elpártoló egri termelők száma pedig egyre növekedett. Az 1990-es évek második felében gyakran lehetett hallani, hogy egy igényes egri pincészet nem tudja, vagy nem is akarja bikavér néven piacra küldeni a csúcsborát, mivel a brand menthetetlenül lejáratódott.

Vérfrissítés

Az elmúlt évtizedben aztán pozitív változások is történtek. A minőség felé elkötelezett egri borászatok felismerték, hogy közös érdekük a bikavér megmentése, vagyis a név felemelése. Az ezredfordulótól kezdve egyre több egri borász vallja azt, hogy nála a csúcsbor mindig bikavér, és ezzel párhuzamosan a szabályozást is próbálják egyre inkább szigorítani.

A bikavér történetéről és magáról a borról, illetve a bikavérrel kapcsolatos legendákról fontos információk olvashatók az egri Eszterházy Károly Főiskola honlapján.

Az első eredmények már látszanak egy ideje, egyre több igazán jó bikavér kerül piacra, és talán a borkedvelők tudatában is megindult a brand rehabilitációja. Rosszkor "jött" tehát ez a mostani glicerin-ügy, bár az ilyen soha nem jöhet jókor. (Egyesek szerint a vihar kirobbanása, különösképpen "felfújása" nem is a véletlen műve...)

Letakart bikák

A teszt indexes szervezője, Gazda Albert különböző budapesti üzletekben 13 palack egri bikavért vásárolt, amelyet a bírálók vakteszt formájában értékeltek, vagyis a borok úgy kapták meg a pontszámaikat, hogy senki nem tudta, melyik tételt kóstolja éppen. (A borok letakart palackokból kerültek a poharakba.) A legdrágább bor fogyasztói ára 4000 forint feletti, a legolcsóbb 300 forint volt.

A vakteszt papírforma-eredményt hozott. A borok többsége jó minősítést kapott, a 13 tétel közül háromról vélték úgy a bírálók, hogy számukra nem kívánatosak. Ez volt az egyik meglepetés, néhány tesztelő ugyanis azt gondolta, hogy nagyobb arányban fog ilyen borokkal találkozni. A szigorúbb megközelítés szerint 5 vizsgált bor tartozik inkább ebbe a kategóriába, ez viszont inkább negatív meglepetés.

Örömteli viszont, hogy a borértékelésben gyakorlottnak mondható ítészek, és a "civil" borkedvelők véleménye a borok sorrendjét illetően szinte teljesen megegyezett. Ismét bebizonyosodott tehát az a szerencsére jól ismert tétel, hogy a minőség felismeréséhez nem feltétlenül kell hosszú gyakorlat.A bikavérek értékelése

A három leggyengébb tétel az 500 forint alatti ársávból került ki, az egyik, a néhány kóstoló által "határesetként" jellemzett egyik bor fogyasztói ára 800 forint körül volt. A bírálók 1 és 10 közötti pontszámokkal értékelték a borokat. A legjobb egri bikavérek 7 pontnál is magasabb átlagpontszámot kaptak, három bor 3 pont alatti eredményt kaptott a maximális 10-ből.

A két legjobban szereplő bor egyike Tóth István egri pincészetéből származik. Illata telt, intenzív, fűszeres, és mindenekelőtt nagyon finom. A kóstoló száját a kissé hangsúlyos savak próbára teszik, de ez a jellemző egy bikavérnél több mint elfogadott. Különben is, egy tekintélyes korba lépő, vagyis a 2005-ös évjáratot képviselő bikavért illő valamilyen fajsúlyos étkezés keretében elfogyasztani, ebben az esetben pedig a jótékony savszerkezet hasznos. Megjegyzendő, hogy 2005 nem volt jó évjárat, vagyis aki abban az évben ilyen bort produkált, az tiszteletet érdemel.

Dula Bence 2002-es bora volt a másik legmagasabbra pontozott tétel ebben a sorban. Itt a markáns, "bikavéres" jellemzők (jó savak, fűszeres zamatok) szintén előtérbe kerültek. Az évjáratot az átlag felettiek sorában könyvelik el, tehát a már most is szépen érett bor vélhetően tovább érlelhető.

A Gál Tibor Pincészet bikavérét a gyümölcsös és fűszeres jellegű illatok és zamatok, továbbá a hordós érlelés szép egyensúlya jellemzi. Mivel ez is 2005-ös, megérdemli ugyanazt az elismerést, amelyről Tóth István bora kapcsán volt szó.

A tesztre véletlenszerűen bekerülő tételek közül e sorok írója még a legjobbak közé, negyedik helyre sorolta Thummerer Vilmos bikavérét. Összesítésben is jó pontszámot kapott a 2004-ből, tehát szintén egy nem túl jó évből származó Thummerer-bor, de a végső rangsorban a hetedik helyre került.

Természetesen a letakart palackokból kitöltött tételekből álló sorból nem maradhatott ki Vincze Béla bikavére. A 2006-os, 1000 forint körüli áron vásárolt tétel 4,5 pontos teljesítménnyel a középmezőnyben végzett. A megvásárlásra ajánlható borok fogyasztói ára egy kivétellel az 1000 és 3000 forint közötti sávban helyezkedik el, többségük közelebb van az 1000 forinthoz.