Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Főzőcskézéssel és meséléssel az előítéletek ellen

Közös, multikulturális főzőcskézéssel és meseolvasással próbálják lerombolni bajorországi óvodákban és iskolákban a gyermekekben gyakran már kiskorban kialakuló, bevándorlókkal szembeni előítéleteket.

A nittendorfi evangélikus napközi közös főzőcskézési projektjének ötlete úgy született, hogy az óvónők felfigyeltek arra, miszerint a különböző nemzetek gyerekei napközben vitatkoznak, csatáznak - az étkezések alkalmával azonban teljes köztük az egyetértés.

Tanja Schmaus, az intézmény vezetője elmondta, hogy a gyermekek a szülői házból hozzák magukkal az előítéleteiket, azért a program során először meghívják a szülőket, hogy mutassák be nemzeti ételkülönlegességeiket a többieknek. Később a gyermekek is megpróbálják elkészíteni a finom ételeket.

"Egy kultúrát akkor lehet igazán megérteni, ha annak kulináris oldalával is megismerkedünk" - állapította meg az intézményvezető.

A 7-11 éves kicsik hónapokon keresztül gyűjtögették 23 állam fogásait. A gasztronómiai integráció során az idegen országokkal és azok lakóival is megismerkednek: az adott állam történelmét, lakóinak számát, a fővárosok nevét, és a nyelv legfontosabb szavait is megtanulhatják.

A projekt keretein belül az ezeket az információkat és a finomabbnál finomabb, különlegességnek számító ételek receptjeit tartalmazó multikulturális szakácskönyvet is megjelentetett az intézmény.

Egy regensburgi önkéntesszervezet meseprojektjében a nyelv áll a középpontban. Evelyn Kolbe-Stockert projektvezető elmondta, az iskolákban gyakoriak az olyan osztályok, amelyek tanulóinak nyolcvan százaléka bevándorló családokból származik. Ezért két általános iskolában újjáélesztették a történetmesélés hagyományát: általános iskolások olvasnak fel meséket az óvodásoknak. Kolbe-Stockert szerint a felolvasás és a történet elmagyarázása a bevándorló diákoknak önbizalmat ad: gyakorolják az új nyelvet, közben akár saját anyanyelvüket is használhatják.

Ha történetet felolvasó idegen anyanyelvű kisgyerekek számukra nehéz vagy ismeretlen szóba ütköznek, a történet hallgatói segítik ki őket. Az így kialakuló kötetlen, sokszor többnyelvű interakció a gyermekek közt lévő esetleges falakat mindenféle nyomás nélkül dönti le. Egyre jobban javuló többnyelvű beszédkészségükkel a kis felolvasók olykor kívülállóból egyenesen példaképpé válhatnak.

A projektet többször is kitüntették, a bajor szociális minisztérium pedig más iskolák számára is példaértékűnek tekinti.

Címlapról ajánljuk
Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×