Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

A depresszió is okolható az elhízásért

A depressziósoknak kétszer nagyobb az esélyük az elhízásra, mint azoknak, akik mentálisan egészségesek - derült ki egy vizsgálatból.

A British Medical Journal szaklapban megjelent tanulmány szerint azoknál, akiknél depresszió vagy szorongás alakult ki életük egy bizonyos szakaszában, 33 százalékkal megnő az esélye az elhízásra. Ha valaki már hosszú ideje szenved ezektől a mentális problémáktól, akkor a túlsúlyosság esélye kétszer akkorára nő.

A brit kutatók felhívták arra a figyelmet, hogy az 1985-től 2004-ig tartó, több mint 4000, 35 és 55 év közötti brit közszolga bevonásával készült vizsgálatukban nem bizonyosodott be elméletük ellentéte, vagyis az, hogy az elhízás növeli a depresszió esélyét. A szakemberek a 19 évet felölelő vizsgálat során három alkalommal mérték fel a köztisztviselők mentális állapotát, valamint testömegindexüket.

Ugyanakkor ebben a folyóiratban tették közzé a Sydney Egyetem vizsgálatát is, amelyből arra derült fény, hogy a túlsúlyos emberek nagyobb eséllyel lesznek depressziósak, részben azért, mert kövérségük miatt megbélyegzi őket a társadalom.

Címlapról ajánljuk
Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×